2015. március 22., vasárnap

Erdei fafaragó

Azt hiszem minden madárkedvelő és fotózó embernek lehet egy listája olyan madarakról, melyeket szeretne legalább egyszer lencsevégre kapni. Nekem legalábbis van ilyen. Fekete gólya, zöld küllő, jégmadár, kanalas gém, búbos banka, hogy csak néhányat említsek közülük. Természetesen a legtöbbjükkel már többször is találkoztam a természetben, de lefotóznom még nem sikerült őket. Sokáig tagja volt ennek a listának a fekete harkály is, de pont az előző posztban bemutatott tatai Öreg-tónál sikerült megfigyelnem és lefotóznom az erdei fafaragó mestert.



Miközben a vadludak esti behúzására vártunk, sétáltunk egy nagyot a tó körül. Az előző posztban említettem. hogy a téli időszakban leengedik a tó vizének egy részét a gát és a vár védelme érdekében. Ezáltal száraz lábbal is elérhetővé válik a várral szembeni vad, erdős rész. Ha már a lehetőség adott volt, mi éltünk vele. A séta után aztán visszafordultunk az erdőből és elindultunk vissza a partra. Ahogy lassan haladtunk kifelé, hirtelen - kissé mögöttem - hangos kopogásra lettem figyelmes. Megvoltam róla győződve, hogy emberi tevékenység eredménye az erős hang. Szerencsére lassú mozdulattal fordultam meg és léptem vissza. A zaj igazi forrásának látványa hatalmas örömmel töltött el. Egy fekete harkály dolgozott serényen egy kidőlt ártéri fatörzsön. Ahogy óvatosan kilestem egy fatörzs takarása mögül megállt, figyelt, de szerencsére nem repült el. A gépet lassan a szememhez emeltem. Sajnos egy lekopaszodott fa lombjának lógó ágai erősen akadályoztak a fotózásban. Lázasan próbáltam keresni egy piciny rést az ágak között, ahonnan fotózható lett volna a fekete szépség. Végre sikerült! Tudom kesze-kusza a háttér és kissé távoli rajta a madár, de ezek végre saját fotók. Rövid figyelés után aztán ismét munkához látott. Először szinte megfeszült, lendületet gyűjtött...


...majd többször lecsapott és után megvizsgálta az eredményt.


Újra megfeszült és újra lecsapott...


...aztán újabb vizsgálat következett.


Az exponálások hangjára néha megszakította a fafaragást, de aztán ismét nekilátott.


Ez a legnagyobb európai harkályfaj. A fotókon egy tojó látható. Könnyen megállapítható, hiszen a hímnek a csőrtől a tarkóig húzódik egy vörös csík, míg a tojók csak egy kis piros "sapkát" viselnek a tarkójukon. Röpte erőteljes, kissé hullámvonalú. Hangyákkal és egyéb rovarokkal táplálkozik. Odúját elsősorban bükkfa törzsébe, ritkábban fenyőfába vési. Nagyon örültem ennek a váratlan találkozásnak. Az erdei fafaragóval ismét gyarapodott a fajlistám.

13 megjegyzés:

  1. Tényleg szerencséd volt a harkállyal, szép képeket csináltál. :-) Nekem eddig csak a kerben "ólálkodó" zöld küllőt sikerült jól fotóznom.
    Az én célfiguráim a mókusaink fotózása. Óriási kihívás, a múlt héten a Kaiser-völgyben is elmulasztottam egy kis vöröst, mert az izgő-mozgó kisállatok nem maradnak nyugodtan 2-3 másodpercre sem.
    Egyszer volt alkalmam az osztrákoknál pár megszelidített vad mókust lencsevégre kapnom. Azóta is várok az igazi pillanatra. :-)

    VálaszTörlés
  2. I have not seen or heard of the Black Woodpecker. We don't them here. Beautiful images they are.

    VálaszTörlés
  3. oh, congratulations! it is a most beautiful bird!

    VálaszTörlés
  4. Fantastic photos of the black bird.
    Best regards, Synnöve

    VálaszTörlés
  5. Különleges sorozat! Harkályt eddig csak fotózhatatlanul magasan láttam,és nem is így.. ügyködés közben.
    Erdei fafaragó....az elnevezésed is találó.Tetszett!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Marcsi. Úgy röpködtek a forgácsok, hogy a cím adta magát :)

      Törlés
  6. Értékes "trófea" szép fotókon. Gratulálok Miklós!

    VálaszTörlés
  7. What an absolute beauty. One that I will never see. Thank you so much.

    VálaszTörlés
  8. Hey Miklos,
    Very nice that you saw this woodpecker. So special.
    That must be nice to photograph him. Well done!!

    Many greetings,
    Marco

    VálaszTörlés
  9. This gorgeous black woodpecker. In the Netherlands they do but not everywhere. I'm really envious of pictures of this beautiful woodpecker:-)
    a hug
    *************
    Ez a gyönyörű fekete harkály. Hollandiában csinálnak, de nem mindenhol. Én nagyon irigy képek a gyönyörű harkály:-)
    Egy ölelés

    VálaszTörlés