2015. március 4., szerda

"S.O.S. Bajban az erdő!"

A tavaly december nagyon komoly ónos esőzéssel indult, súlyos problémákat és károkat okozva ezzel szinte az ország egész területén. Januárban, a Budai-hegységet járva szembesültem csak igazán a helyzet súlyosságával. Az erdők akkori állapota és látványa sokkolóan hatott rám.



Az elmúlt hetekben aztán egyre több hírt hallottam arról, hogy elindult egy civil szerveződés az erdők megmentése érdekében. Az elmúlt hétvégén, vasárnap pedig "S.O.S. Bajban az erdő!" címmel egy tematikus nap volt a közmédiában, mely a decemberi ónos eső és jegesedés okozta erdőkárok enyhítéséért küzdő civil összefogásról szólt.


Jó látni, hogy mennyi embernek szívügye természeti értékeink védelme és megőrzése. Jelen pillanatban nagy szükség is van rá, ezért gondoltam, hogy én is helyt adok az eseménynek a blogon.


A jégkárok helyreállítását segítő karitatív akciót az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja. A honlapjukon megtalálható a számlaszám, ahová a felajánlásokat várják. Továbbá működik már egy adományvonal is, ahol egy hívás vagy egy SMS díjával támogathatjuk a törekvést.


A befolyt összeget az erdők állapotának helyreállítására, facsemeték ültetésére valamint a megrongálódott turisztikai berendezések kijavítására fordítják.


A vasárnapi akció a visszajelzések alapján sikeres volt, de természetesen egy nap alatt nem lehet ilyen súlyos károkat felszámolni. Rengeteg munkára lesz még szükség és bíznunk kell a természet megújuló erejében is. Éppen a mai napon olvastam, hogy az adományvonal egészen az év végéig üzemelni fog és fogadja a felajánlásokat. A poszt képei a Hármashatár-hegyen és a János-hegyen készültek, de sajnos nagyon sok helyen fotózhattam volna még hasonló állapotot. Jól látható, hogy nagy bajban van az erdő, szükség van a segítségre.


Hadd zárjam most ezt a bejegyzést a jól ismert sorokkal:

Az erdő fohásza

Vándor, ki elhaladsz mellettem hallgasd meg kérésem.
Én vagyok a tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon.
Én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző Nap elől
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda mely házadat tartja.
Én vagyok az asztalod lapja,
én vagyok az ágy amelyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok a házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg kérésem: Ne bánts!

(Ismeretlen szerző)

2 megjegyzés:

  1. sorry for the severe tree damage due to ice storms! i am glad there is an effort to restore the forests!

    VálaszTörlés
  2. Poor forests. It's good that people have gathered together to get things done about it.

    VálaszTörlés