2012. április 2., hétfő

Egy remek anekdota

Gondolom az emberek nagy többsége csak akkor böngészi az önkormányzatok honlapjait, ha valamilyen hivatalos ügye vagy intézni valója akad. Pedig itt is megbújhatnak ám érdekességek a közlemények, jogszabályok sokasága között! Véletlenül akadtam rá a következő leírásra Erzsébetváros honlapján és annyira megtetszett, hogy gondoltam megosztom az olvasóimmal is, idézet formájában.



Ez a REMEK anekdota az erzsébetvárosi Huszár utcához kötődik, a bejegyzés fotói is az utcában és környéken készültek.


"A Huszár utca 1879-ben alakult. A mai Rákóczi út és Rózsák tere közötti, újabban sétáló utca. Nevének eredetét nem ismerjük pontosan. Egy legenda szerint a huszárságot tisztelte meg vele a névadó. Történt ugyanis egyszer Debrecenben, hogy 13 huszár agyonvert egy igen kegyetlen, goromba őrmestert. Ezért a tettükért halálra ítélték mind a tizenhármukat. A tárgyaláson hiába védekeztek, lepergett minden szó a bírákról. Nagy volt a bűnük, ám az ország lakosságának a rokonszenve a huszárok felé fordult. Ferenc József császár és király épp abban az időben járt Pesten és meglátogatta a pesti népszínházat. Magyar népszínművet nézett meg, melynek akkoriban Blaha Lujza volt a csillaga. Az utolsó felvonásban Blaha Lujza a király páholya felé fordulva énekelte: "megmondom én a császárnak magának, Adjon pardont a tizenhárom debreceni huszárnak."


"A színésznő rögtönzését halálos csönd követte, majd a király elmosolyodott és tapsolni kezdett. "Tomboló vihar tört ki a nézőtéren. Az emberek kendőt lobogtattak a király felé, vörösre tapsolták a tenyerüket, előadás után kifogták Blaha Lujza kocsijából a lovakat és a fiatal jogászok húzták haza a hintóját. Másnap a tizenhárom debreceni huszár kegyelmet kapott. És a huszárok még soha nem voltak olyan népszerűek Pesten, mint akkor." Réthy Sándor, aki a Huszár utca 6. szám alatt lakott, és aki elmesélte ezt a történetet a Régi nevek - régi pesti uccák című írásában, azt is hozzátette, hogy ő hitelesnek fogadja el ezt a történetet."


Szent Flórián szobra a Rózsák tere és a Huszár utca sarkán.

3 megjegyzés:

  1. wonderful details in that architecture.

    VálaszTörlés
  2. Itt laktam régen! Akkoriban újították fel a templomot, ami gyönyörű kívül-belül. Nagyon érdekes a történet is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán szép kis sétálóutca lett a felújítás után. Gondolom akkor voltál bent a kis görögkatolikus templomban is a tér szélén. Időközben azt is felújították, egy kis görögkeleti ékszerdoboz. Szeretnék majd ott is fotózni valamikor. Örülök, ha érdekesnek találtad a történetet :)

      Törlés