2015. április 2., csütörtök

Séta az angolparkban

Alcsútdoboz egy érdekes településnév. Anno, Alcsút és Vértesdoboz települések egyesülésével jött létre. Az 1820-ban létrehozott angolpark látogatók sokaságát vonzza az év minden szakában. A park romantikus képét alapvetően határozzák meg a Váli-víz és az Acsai-víz által táplált kis csatornák, valamint az arborétum közepén található tó. Sétánk során több kő-, illetve fahídon is átkelünk.



A patinás kőhidak remekül illeszkednek a természetes környezetbe. Zöld növényekkel körítve, nyáron még szebb lehet a látvány. Most felfutó borostyánok dobták fel a tompa szürkeséget.


A tavat elhagyva egy hatalmas pázsitos, sík területhez érünk. A túloldalon impozáns és egyben érdekes látványt nyújt József nádor klasszicista nyaralója - pontosabban annak megmaradt portikusza.


A kastélyt Pollack Mihály építette 1819-1827 között a nádor megrendelésére. Sajnos a második világháború pusztítása ezt az épületet sem kímélte. Elpusztult és ma már csak az oszlopos bejárati részt tekinthetjük meg a megmaradt tympanonnal. Az épülettorzó mellett közvetlenül egy kis kápolna látható.


Storno Ferenc tervei alapján, 1880-ban épült. A neoromán stílusú kápolna külsőleg külsőleg nagyon jó állapotúnak tűnt. Valószínűleg a beltér is hasonlóan szép lehet, hiszen esküvői szertartásokat is szoktak itt tartani.
A séta közben egy kedves pillanatra lettem figyelmes. Emlékeztek még Bilicsi Tivadar - "Apu hod med be?" című dalára? Az öreg elpusztult fa belsejében csodálkozva álló gyerekeket látva ez a dallam jutott eszembe.

  
Az angolpark fantasztikusan szép lehetett fénykorában. A kialakítása Tost Károly, schönbrunni kertépítő mester nevéhez fűződik. A park épületei közül több elpusztult az idők során, de szerencsére néhány fennmaradt az utókornak is. A Gloriette, a Medveház és a Babaház ma is látható. Ez utóbbi előtt található ez az oroszlánfejes kút.

 

5 megjegyzés:

  1. the bridges are beautiful! that hollow tree is amazing. sorry the building is in ruins, though.

    VálaszTörlés
  2. They are glorious, I think the first one is my favourite, superb.

    VálaszTörlés
  3. Milyen kár, hogy erre nem jut pénz, csodálatosan szép.

    VálaszTörlés
  4. Budapest looks so nice, I love it.

    VálaszTörlés
  5. Ez csodás! Köszi a képeket és a leírást! :)

    VálaszTörlés