2015. augusztus 22., szombat

Könnyező ikon

Egy átlagméretű fatábla, mégis emberek tízezrei zarándokolnak el minden évben Máriapócsra, hogy láthassák és imádkozhassanak előtte. A pócsi ikon története és a hozzáfűződő kisebb-nagyobb csodák az hiszem egy vaskos könyvet is könnyedén megtölthetnének. Én itt és most csak a legérdekesebbeket osztanám meg az olvasóimmal.



Az eredeti képet Papp István festette 1676-ban, a helyi bíró megbízásából, de anyagi gondok miatt végül egy másik polgár vásárolta meg és a templomnak ajándékozta. Az első csoda 1696 november 4-én történt. Szentmise közben könnyezni kezdett a kép és ez két hétig, megszakítás nélkül tartott. A térségben tartózkodó császári seregek főparancsnoka, Corbelli tábornok vizsgálta meg a kép épségét, igazolta a hitelességét és egy kendővel fogta fel a könnyeket.

  
A kép könnyezésének híre futótűzként terjedt, mely hamarosan eljutott Bécsbe is. I. Lipót osztrák császár és magyar király, felesége kívánságát teljesítve elrendelte, hogy a képet szállítsák át a városba. A kép napjainkban is megtekinthető az osztrák főváros híres templomában, a Stephansdom-ban, mely azóta sem könnyezett újból. A pócsi kis fatemplomban az elszállított kép helye évekig üresen állt. A Bécsbe történő átszállítás ideje során számos másolat készült az ikonról. Egy ilyen másolat került vissza végül a megüresedett helyre. A festője nem ismert.


1715. augusztus 1-én a reggeli mise alatt ez az ikon is elkezdett könnyezni, mely megismétlődött 2-án és 5-én is. A leírások alapján több százan voltak tanúi a csodának. Az erről szóló "Bizonyság Tétel" ma is látható kifüggesztve a templom egyik falán.


1905. december 3-án éppen zarándokok érkeztek a képhez amikor ismét könnyezni kezdett, mely egy megszakítással 18 napig tartott. A csoda kivizsgálására egyházi és világi vegyes bizottságot állítottak fel, mely megállapította annak valódiságát.



Ha betérünk a templomba egyből feltűnik a rengeteg emléktárgy, ajándék, hálaadó emléktábla a kép körül. Aranyláncok, gyűrűk, karkötők, nyakékek. Mind-mind fogadalmi ajándékok, hálából a megsegítésért. Mankók, botok melyek csodálatos gyógyulások bizonyítékai.




Csak néhány történet. Az első könnyezéskor egy haldokló gyermeket vittek el a képhez, melyet megérintett és meggyógyult. Az édesanya drága nyakékét helyezte el hálából a kép előtt - talán ez volt a hálaadó ajándékok első darabja. A külső falon egy érdekes dolgot figyelhetünk meg. Bizony ez egy kaptár.


Egy kállai méhész férfi súlyos köszvénnyel, mankóra támaszkodva érkezett a csodatévő ikonhoz. Útközben fogadalmat tett, hogyha meggyógyul akkor hálából a legszebb méhcsaládját adja majd ajándékba. Imádkozott és a fájdalma enyhülni kezdett. Végül teljesen megszűnt és lábra állhatott. Örömmel indult haza, de útközben megszegte a fogadalmát, már nem akarta elajándékozni a méheket. Viszont mire hazaért, az elígért méhcsaládnak nyoma veszett. Azok beköltöztek a templom északi falán egy repedésbe, annak ellenére, hogy a méhek meleget szeretik. Azóta is ott élnek. Érdekes, hogy a repedés az 1834-es földrengéskor keletkezett a templom mindkét oldalán, de a méhek az északi, hidegebb repedést választották. Talán mondanom sem kell, hogy a kép is azon az oldalon található.


Érdekes kivételt képez a falon látható tárgyak között ez a bilincs. Természetesen ennek is megvan a története. Valamikor régen az egyik szomszédos faluban gyilkosság történt és a gyanú egy emberre terelődött. Ő persze folyamatosan az ártatlanságát bizonygatta. Nem tudta meggyőzni a bíróságot és végül halálra ítélték. Az utolsó kívánsága az volt, hogy imádkozhasson a kép előtt. Teljesítették a kívánságát és ahogy belépett a templomba a bilincs azonnal lehullott róla, ártatlansága bizonyosságot nyert.
Végezetül még néhány fotó a templombelsőről. Sikerült egy kis részletet megörökítenem az oltár mögötti freskóról.


Egy újabb mennyezeti freskó.


Végezetül egy üvegablak a pápai címerrel.


Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a csodálatos templom. Ha Máriapócs környékén jártok, feltétlenül nézzétek meg.

10 megjegyzés:

  1. i was raised catholic so remember reading or being told about some of these miracles.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohh, really nice to hear it as this small village is quite far away from US.

      Törlés
  2. Bom dia, sua partilha informática com maravilhosas imagens históricas, são excelentes.
    AG

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszett a bejegyzésed Miklós. Gratulálok!

    VálaszTörlés
  4. Megmagyarázhatatlan csodák, amelyek növelik a hitünk, Kovásc.
    Gyönyörű dóm és festett üveg.
    Egy ölelés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. I fully agree with you dear Laura.
      Many thanks and take care!

      Törlés
  5. Mi enhorabuena por tan excelente trabajo. La iglesia una preciosidad con unas interesantes pinturas murales, así como el retablo mayor.
    En esa época era muy común este tipo de milagros. A raíz del famoso "Milagro de Bolsena" en el siglo XIII, que sirvió para instituir la fiesta del Corpus Christi, la iglesia vio en ello, una forma de atraer a nuevos creyentes, por toda la vieja Europa.
    Un abrazo.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks for your very valuable words.
      Glad if you liked it. Take care!

      Törlés