2015. augusztus 20., csütörtök

Máriapócsi Kegytemplom

Az előző bejegyzésben már bejártuk a templomkertet, felnéztünk az égbetörő tornyokra és most itt az idő, hogy belépjünk a templomba. Hétköznap és kora délután volt. A főhajóban misztikus csend és homály fogadott minket. A pár éve felújított, hatalmas ikonosztázion ott tornyosult előttünk. Hosszú percekig csak álltunk és próbáltuk befogadni a látványt.



A görögkeleti templomokban az ikonosztázion egyfajta "válaszfal" a szentély és a hívők között. Rendszeres olvasóim már bizonyára tudják, hogy nagyon szeretem ezeket a "műalkotásokat". Mint minden, így ezek is területtől, szokásoktól függően fejlődtek, változtak az évszázadok során, míg a jelenleg látható formájuk, elrendezésük kialakult. Egy korábbi posztomban (klikk ide) már írtam egy pár sort a felépítésükről, hadd folytassam most a bemutatásukat.


Az alap táblaképek felett két sorban, számos további ikont figyelhetünk meg. A felső sorban a 12 apostol látható, akik Jézus által kiválasztott férfiak voltak. Tanítványok lettek, követték Őt és tanultak tőle. Gondolom néhányuk neve mindenki számára ismerősen hangzik, de azért a teljesség kedvéért a teljes felsorolás az eredeti nevekkel: Simon Péter, András, Jakab, János, Fülöp, Bertalan, Tamás, Máté, Jakab, Tádé, Simon és Júdás. Az alatta látható ikonsor az úgynevezett Ünnepsor. A legfontosabb eseményeket örökítik meg, melyek egyben fontos görögkatolikus ünnepek is. Ilyenek például: Jézus születése, az Úrszínváltozás, Jézus bevonulása Jeruzsálembe, Krisztus feltámadása vagy a Mennybemenetel. Az ikonosztázion csúcsán a Kálvária jelenet látható.


Minden görögkeleti templomban megfigyelhetjük az örökmécsest, mely Jézus állandó templomi jelenlétét hivatott jelezni.


A királyi ajtóról is írtam korábban, a fent említett linken elolvasható az is.



A felújított, restaurált szobrok, freskók, festmények, üvegablakok összhatása lenyűgöző. Talán a képek részben visszaadják a hangulatot, de az igazi hatást, a méreteket csak ott, élőben élvezhetjük igazán.





A következő bejegyzésben megmutatom majd a könnyező ikonról készült fotóimat és röviden leírom a történetét is. Tartsatok velem akkor is.

6 megjegyzés: