2015. augusztus 11., kedd

Víz és kő - Rudabánya

Az előző bejegyzés végén ígértem még néhány fotót a bányatóról és a közvetlen környezetről.



Imádom a tó színvilágát és most elárulom, hogy mik lapulnak a természet festőpalettáján. Bányatónál járunk, így nyilvánvalóan az oldott ásványi anyagoknál kell keresnünk a megoldást.

   
Egészen pontosan a tó felső rétegében réz és bárium, míg a mélyebb rétegekben a vas és a mangán dominál.


Nos, ebből az elegyből kapjuk meg végül a fotókon látható "karibi színvilágot".






Nézzünk szét egy picit a tó környékén is. Igazi kőzetkavalkád marad vissza a bánya bezárása után.




Egy-egy kőzettömbbe akár életképeket is beleképzelhetünk. Látjátok a következő képen a bokrok között lapuló nagymacskát, ugrásra készen.

16 megjegyzés:

  1. Olyan ismerem érzésem volt a fotók láttán: Plitvice. Főként a tájas fotóknál, no meg a színek. Milyen izgalmas lehet egy bányató!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen valóban van némi hasonlóság - talán a víz színe miatt (igaz én még csak fotókat láttam a plitvicei tavakról). Az egy igazi természeti csoda, ebben pedig az a csoda ahogy a természet meggyógyítja a sebeit!

      Törlés
  2. This is a wonderful place and well worth your visiting. I am enjoying it.

    VálaszTörlés
  3. Újabb gyönyörű fotóid alapján egyre inkább úgy érzem, hogy ezt a helyet látnom kell! Kösz.

    VálaszTörlés
  4. Látom, a nagy macska a bokorból kiugrani készül. A szfinksznek csak feje látszik ki a dombból - oroszlán teste még a kőbe zárva -, így nem tudja a készülő drámát megakadályozni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha Te is látod a formákban rejlő lehetőségeket. Sokszor játszom ezt természetjárás közben látva a felhők, sziklák stb. formáit :)

      Törlés
  5. Egy karakteres profilt látok. :-) Igen, jó játék ez, határtalan, felhők, sziklák, kövek és a képzelőerőnk!

    VálaszTörlés
  6. Mother Earth has a way of slowly healing her scars.

    VálaszTörlés
  7. They do seem Caribbean colors. Precious photos, Miklós.
    The last picture, the rock resembles a human profile :))
    Good weekend.
    a hug.

    VálaszTörlés
  8. Bom dia, as fotos são de excelência, revelam bem as aguas da minhas com as cores a sobressaírem, boas captações.
    AG

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot. I'm glad if you liked these colours

      Törlés