2015. szeptember 24., csütörtök

Reggeli sóhaj

Nagyot sóhajt a Föld. Lehelete aztán hajnali páraként gomolyog tova a szőlősorok között. Új nap kezdődik.



Ezzel a kicsit költőire sikeredett kezdéssel folytatnám a szentbékkállai élmények leírását. Minden reggel nagyon korán keltem és még szürkületben indultam el egy-egy fotósétára. Általában a határt jártam, de egyik reggel a közeli szőlődombokat választottam célpontként. Mindennap megbeszélt randevúm volt a felkelő Nappal. Tudom, hogy sokak szerint nem normális dolog szabadság alatt a nagyon korai ébredés. De higgyétek el, hogy sokszor megéri, mert felejthetetlen pillanatokkal lehetünk gazdagabbak.
A falu elején van egy kis híd, ezen keresztül juthatunk el a szőlődombokhoz. Az első napsugarak pár pillanat erejéig egészen elképesztő fényhatást hoztak össze.


Csak álltam és nem győztem betelni a látvánnyal. Ilyen lehet a mennyország kapuja? Már ezért az egy fotóért megérte hajnalban kelni! Itt-ott még harmatcseppek csillantak. A domboldal még a reggeli párába burkolózott.


A Nap gyorsan emelkedett, igyekeztem még kihasználni az ellenfény adta lehetőségeket.


A domboldal lankásabb részét már bevették a napsugarak, és a csúcs sem maradt már sokáig árnyékban.


A korai időpont ellenére több helyen is szorgos kezek dogoztak már a szőlősorok között. Nagyon jó kis reggeli séta volt, pazar környezetben.



A napfény lassan a teljes domboldalt megvilágította már. Ekkor készült ez a fotó. Ha összehasonlítjuk az első fotókkal máris látható, hogy miért érte meg korán kelni.


14 megjegyzés:

  1. The second image is great and the light in the others is appealing.

    VálaszTörlés
  2. Toszkán fotóalbumot nézegettem a napokban. Ez a táj vetekszik azzal a látvánnyal. Ettől miért nincs elájulva a világ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, én el vagyok ájulva ettől is, már motoszkál a fejemben jövőre egy személyes találkozás a Káli-medencével. :-)

      Törlés
    2. Holdgyöngy - Azt hiszem Toszkána nagyobb "reklámot" kapott (természetesen nem kérdőjelezem meg a szépségét) és mindezt jóval régebben. A rendszerváltásig mit tudott Magyarországról a nagy világ? Balaton, Budapest, Hortobágy és gulyás :)

      Törlés
    3. Kavics - azt hiszem már az előző posztban is írtam, hogy maximálisan csak javasolni tudom!! Nagy anyagot sikerült ott összeraknom, igyekszem majd megosztani, hogy teljes legyen a kép :)

      Törlés
  3. Fantástica la luz de la mañana incidiendo sobre las viñas

    Abrazos!!

    VálaszTörlés
  4. Marvelous photos. I wanted to be hiking with you.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot! I'm glad if you liked this tour,

      Törlés
  5. Ki korán kel aranyat lel... Te a napfelkele arany színeit találtad és noná, hogy megérte!
    A második és az utolsó most a hozzám igen közel álló.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz a mondás! Megmondták ezt már az őseink is :)
      Köszönöm!

      Törlés