2015. október 5., hétfő

A kerekikáli templomromoknál

Az előző napi elhatározást tett követte, így az első napsugarakat már az úton haladva köszöntöttem. Tempósan haladtam, hogy legyen időm jól megnézni a régi romot és még időben vissza is érjek a szállásra. Így a rom elég gyorsan növekedett a fényképezőgép keresőjében.


Végül már csak a tarlón kellett átvágom és ott tornyosultak előttem a több száz éves falak.


A reggeli fényekben igazán szép látványt nyújtott a templomrom. A későbbiekben többször is elhajtottam kocsival a rom közelében és szinte mindig árnyékban volt. Így ha valaki kedvet kap egy sétához, akkor azt mindenféleképpen a kora délelőtti órákban tegye.


"A névadó falu első okleveles említése 1292-ből maradt fenn. A templom 13. századi építmény, egyenes záródású szentéllyel, nyugati felében kegyúri karzattal. 1548-ban a törökök felégették, a faluja elpusztult és később már csak pusztaként népesült be. Századunkban a templomot vincellérházzá alakították át. A falán látható emléktáblát az 1996-os millecentenáriumra helyezték el."



"Itt állt a Kál nemzetség földvára Kerekikál. A honfoglaló Kál horka és Bulcsú emlékére állította a Káli-medence közönsége - 1996"
Azt nem tudom, hogy a kihelyezett táblán olvasott vincellérház hol került kialakításra. Én nem láttam és a rom meglehetősen rossz állapotban van, sűrűn benőtt növényzettel. Gyorsan hozzáteszem, hogy azért látszanak a tisztogatás nyomai.




Végül kitekintettem még a túlsó oldalra, a mindszentkállai templomtorony irányába...

24 megjegyzés:

  1. Olykor hihetetlen belegondolni, hogy több száz éves falak előtt állsz. Sokszor lepereg előttem egy képzeleti film mi minden történhetett e falak körül, kívül-belül. Sokszor szeretném a történelem kerekeit visszapörgetni és megnézni mi is volt akkor. Ki építette azt, hogyan, mire használták, esetleg kik laktak benne és még sorolhatnám. Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden egyes gondolatoddal így vagyok én is, amikor ilyen régi romokat vagy várakat nézek meg.

      Törlés
  2. enjoyed

    I wish I could have stood there with you absorbing the history

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thank you. In this case you have to come to Hungary firstly :)

      Törlés
  3. We always attract those stones that have lived so many stories. A big mistake destroy man, for harm.
    Kovásc great approaches.
    A hug

    VálaszTörlés
  4. Másodszor nézem meg a beszámolód. Jól megtalálod a helyszíneket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Csak nyugodtan, bármennyiszer.

      Törlés
  5. S már a vincellérház is romban áll. Azért a gyökerek mutatják volt itt mit írtani, elhanyagolt lehetett. Lényeg most megmutatta magát. Köszönöm, hogy megmutattad. S a környezetről már nem írok, mert ismételném magam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Volt bizony! Azért töltöttem fel "belső" fotókat is, mert a főút felől nem látszódik ez az állapot - szerencsére! Jól látszódik a sok elvágott ág és gyökérzet. A környezet valóban csodálatos.

      Törlés
  6. Túltengek itt a bejegyzésekkel, de kutatni kezdtem a látottak után, aztán elértem a Balatoni romokhoz, itt ismerősökre leltem... A Balaton ezer csodája alapján is érdemes lenne majd körülnéznünk, hogy lássunk, ne csak nézzünk. Ezt magamról írtam. Látod, mire jó egy fotós beszámoló.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismerősökre, tényleg? Ennek szívből örülök. Én is követem a Balatoni romok blogot. Sok érdekességet írnak le egy-egy helyről. Sokkal többet mint amit én ott helyben megtudtam vagy olvastam. Érdemes elmélyülni a bejegyzéseikben.

      Törlés
  7. Boa tarde, fotografar paredes centenárias repletas de segredos e historia, é fascinante, as foto é excelente.
    AG

    VálaszTörlés
  8. Szeretem nézni a régi rom nagy múltú. Ez serkenti a képzeletet, ha valaki tudja a múltját. Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
  9. A pesar del estado en el que se encuentra la construcción tiene su encanto

    Abrazos!!

    VálaszTörlés