2015. október 22., csütörtök

Őszi séta az állatkertben

Volt néhány elintéznivaló dolgom, ezért a hétre szabadságot vettem ki. Az időjósok a hét első két napjára további esőzéseket jósoltak, de szerdától már javulást reméltek. Bíztam a jelentésben, ezért igyekeztem mindent elintézni hétfőn és kedden. Legnagyobb örömömre ma reggel valóban verőfényes napsütésre ébredtem. A sok eső után nem akartam egyből a hegyekbe menni, ezért úgy döntöttem, hogy kilátogatok az állatkertbe.


Őszi hétköznap lévén nem volt sor a pénztárak előtt és bent sem volt nagy tumultus. Megkezdték az átállást a téli szezonra, így elég sok vad már csak a fedett részen volt látható. Leeresztették a nagy tavat is, éppen takarították. Az ügyeletes kis kedvenceket, a nemrég érkezett koalákat sem tudtam megnézni, mert technikai okok miatt zárva volt a lak. Sebaj, volt azért még látnivaló bőven!
Az állatok szemmel láthatóan nagyon örültek a lehullott faleveleknek, több fajnál is azt láttam, hogy jóízűen eszegetik. Itt éppen egy indiai antilop majszol egy ropogós sárgát...


... és a gorilláéknál is fogyott a levél rendesen.



A szurikátáknál a szokásos itáliai család "feeling" fogadott. Kicsik és nagyok, izegtek-mozogtak, jöttek-mentek. Az elmaradhatatlan éber őrszolgálat viszont most is működött.


A sisakos baziliszkusz valami szépről álmodozhatott, szinte fülig ért a mosolya.


A kellemes melegben a ciánkék sövényleguán is jól érezte magát.


Az egyik afrikai orrszarvú kicsit közelebb jött hozzám. Nem akartam túl tolakodónak tűnni, de azért halkan javasoltam neki a Q10 ránctalanító krém használatát.


Aztán finoman végigdörzsölte az oldalát a vastag kerítéscölöpön. Olyan hangja volt, mintha tucatnyi csiszolóvászonnal (a legdurvább fajtából) dolgoznának ott egyszerre. A közelben ugráló "kiszolgáló személyzetből" az egyik szarka felfigyelhetett a mozdulatra. Látta, hogy szenved a több mázsás test, ezért azonnal rá is röppent és elkezdte a tisztogatást...

13 megjegyzés:

  1. you'll always get me with critters. I love them all. My heart has a special place for gorillas though. They are so cool. I remember as a young man watching the first gorilla I'd ever seen, carefully, methodically pealing an orange with his gigantic hands.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks for your detailed comment and I'm really glad if you liked this series.

      Törlés
  2. Aranyos képek a Zoo, de a második és a negyedik különösen szeretem. Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
  3. Jól elkaptad ezeket a leveles pillanatokat! Ezek a figyelmes szarkák!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáltam az érdekes részletekre koncentrálni. Nagyon lelkesen takarított :D

      Törlés
  4. Kedves és hálás fotóalanyok. :-) Kedvencem a 3-as, annyi minden van ebben a képben...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is tetszik az a pillanat, ahogy lassan (talán elgondolkodva valamin) majszolta a falevelet.

      Törlés
  5. Beautiful photos!!! Warm greetings from Montreal, Canada. :)

    VálaszTörlés
  6. Még az állatok is az őszt ünneplik! Tetszetősek a képeid.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ők is ugyanúgy élvezték a csodálatos őszi időjárást mint mi magunk. Köszönöm Endre!

      Törlés