2015. december 13., vasárnap

Évbúcsúztató Madarásznap

Ismét eltelt egy kemény hét. Decemberi csúcs, irodaköltözés utómunkálatai, hatnapos munkahét... egy kissé elfáradtam. Az említett okok miatt a szokásosnál is jobban vártam a vasárnapot, nagyon vágytam már ki a természetbe.


Az MME Budapesti Helyi Csoportja éppen ma tartotta meg a szokásos decemberi Madarásznapot az Óbudai-szigeten, így nem volt kérdéses, hogy csatlakozom a csoporthoz. Meglehetősen ködös, párás és hideg volt az idő, a hídról sejtelmes volt a kilátás. Meg is mutatok majd néhány fotót a következő bejegyzésben. 


A "K" hídnál volt a találkozó, ahonnan először végigjártuk a kitelepített madáretetőket. Megnéztük a madármozgást, majd feltöltésre kerültek az etetők. Fekete napraforgót és karácsonyi csemegeként pucolt, morzsolt diót kaptak a kis szárnyasok. Pillanatok alatt megnőtt a forgalom, elkezdődött a falatozás.



A sziget északi csücskében már javában üzemelt a madárgyűrűzőpont. A kékcinege és széncinege hullám mellett egy csuszka és néhány tengelic repült a finom hálóba. A tengelic színkavalkádja engem mindig elbűvöl, remélem az olvasóknak is tetszik. Egy érdekes változásra is felfigyeltünk. Ebben az évben jelentősen megnőtt a kékcinegék száma és ezzel egy időben csökkent a széncinegék jelenléte a madárgyűrűző helyen.



A gyűrűzés során a lehető legkevesebb ideig tartják kézben a madarakat. A legtöbb példány szinte azonnal elröppent, de ez a kékcinege úgy látszik kényelemben érezhette magát és élvezte az őt tartó kéz melegét.


A túlparton a szakértő szemek egy különleges tollazatú récére figyeltek fel. A tippek alapján egy tőkés réce és egy házi kacsa frigyéből születhetett meg ez a példány. Próbáltam becserkészni és vízszinthez közeli nézőpontból lefotózni, de egy arra sétáló hangos családtól megriadt és elröppent. Így csak egy ilyen fotó jött össze róla, dokumentációs célra.

  
A program végén, már kifelé menet a szigetről, lettünk figyelmesek erre a szépen körbefűzött poszáta fészekre. 


Az elbúcsúzás után egyedül mentem tovább a parton, ahol a dolmányos varjak bogyókat gyűjtögettek.


December 29-én lesz még egy madárgyűrűzési program, de azon biztosan nem tudok majd részt venni, így számomra ez az alkalom volt ebben az évben az utolsó csoportos Madarásznap. Úgy elrepült ez az év is akár csak ez a dolmányos.

12 megjegyzés:

  1. Ilyen közelről a szép madarak biztosan nagyon szép. Tit tit néz ki, édes a kezét. Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
  2. glad you got out to enjoy some nature after a hard work week. :)

    VálaszTörlés
  3. A kékcinege a tenyérben egy fantasztikus kép!!! Tünemény.
    Hasonló "keresztezett" (vad)kacsa úszkál a Chiemsee-n és nálunk az Inn-folyón is látok egyet. Nem is olyan ritka dolog.:-)
    A tengelicek nagyon szép színesek, főleg amikor sok egy helyen van. Szép fotót hoztál róluk is.
    Ködös, hidas képek madárfészekkel nekem is ott pihennek a gépben. Várom a Tiédet. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök ha tetszett.
      Várom majd a képeidet és én igyekszem majd feltölteni őket még valamikor a héten :)

      Törlés
  4. A tenyérben, engem is ez a fotó fogott meg. Jó volt elnézegetni őket, nagyon zaklatott vagyok, örömöt hoztak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök ha egy kicsit kikapcsoltak a fotók és szívből kívánom, hogy a közelgő karácsony nyugalmat és boldogságot hozzon a számodra.

      Törlés
  5. Para si e para a sua família desejo um Natal de Luz! Abençoado e repleto de alegrias.
    AG

    VálaszTörlés