2013. március 12., kedd

1000 éves falak a ködben

Ha az emlékeim nem csalnak, akkor egy általános iskolai kirándulás során jártam utoljára Pannonhalmán. Jó régen volt, az emlékképek erősen megkoptak. Egy szürke, téli napon elindultunk, hogy újra felfedezhessük az ezer éves falak titkait, szépségeit.


Ahogy közeledtünk a célunkhoz egyre sűrűbb köd telepedett a tájra. Mintha csak a hely misztikumát szerette volna fokozni, jó rendező módjára. Az érkezés után az első utunk a Turista Fogadóépületbe vezetett. Egy modern, de kissé puritán hangulatú épületbe léptünk be. A vakolatlan betonfalak között kellemes levendulaillat terjengett.

  
A szerzetesek mindennapi életét és az apátság bizonyos részeit természetesen nem lehet megtekinteni, ezért készítettek egy komplett bemutató filmet a látogatók számára. Mi egy orosz csoporttal közösen tekintettük meg a filmet, de ennek ellenére a nyelv senkinek sem okozott problémát. A DVD menüjéből mi magyar hangot, ők pedig orosz feliratot kaptak.



Érdekes volt hallani a nyilatkozó szerzetesektől, hogy hogyan élték meg azt a pillanatot, amikor lemondás helyett már pozitív választásnak tekintették a szerzetesi életet.



A film megtekintése után, helyi idegenvezetővel jártuk végig a templomot, az altemplomot, a kerengőt és a könyvtárat. A szakvezetés után megnéztük még az apátság arborétum és növénykertjét, a Millenniumi emlékművet és a Boldogasszony-kápolnát. Ezekről a következő posztokban fogok majd részletesebben írni...



7 megjegyzés:

  1. 1,3,4 és a sejtelmesen ködbevesző torony... Nekünk is mennünk kellene oda, 40 éve nem jártam ott, pedig azthiszem nagyot fordult ott is a világ.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon remélem, a kálváriát is láttátok. Bár én nem jártam ott, de gyűjteményem egyik legszebb darabjának tartom !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen láttuk, valóban kihagyhatatlan. Egészen különleges formavilág!

      Törlés
  3. I like the fog, we glimpse the beauty that hides. Great photos.
    Good Sunday.
    A hug.

    VálaszTörlés
  4. Beautiful place. Enjoyed the visit with you. Hope you have a great week.

    VálaszTörlés