2016. január 1., péntek

Egy nap - Négy kilátó

Ismét eltelt egy év és jó szokásomhoz híven ismét évzáró fotósétára indultam Szilveszter napján. Előző este találtam ki az tervezett útvonalat. Irány ismét a Budai-hegység, útba ejtve négy kilátót. A térkép szerint bő 10 kilométeres és kétórás sétát terveztem az év utolsó napjára, de már akkor tudtam, hogy mindkettőt bőven megfogom dönteni. Napvégére igazolást nyert a tippem.
Kora délelőtt, szikrázó napsütésben indultam. Kívánni sem lehetett volna szebb időt erre a napra. A Svábhegyig mentem fel a 21-es busszal és innen indultam az első állomáshoz, a Széchenyi-emlék és -kilátóhoz.


A korai időpont és az alacsony pályán járó Nap miatt még jórészt árnyékban volt a kilátó. Innen egyből letértem a térképek által ajánlott legrövidebb útról és a közeli gazdagréti adótorony felé indultam el. Gondoltam jó tájékozódási pont lesz majd a napvégén egy visszatekintő fotón. Onnan indultam tovább a Normafa irányába. Az erdős-ligetes részen nagyon élveztem a napsugarak játékát.


Ahogy azt előre sejtettem, a Normafához hatalmas tömeget csalt ki a jó idő. A parkoló zsúfolásig megtelt. A környéken óriási volt a zsivaj, a játszótéren szinte ki sem látszottak a játékszerek a rajtuk csüngő gyereksereg alatt. Nagyon tempósan haladtam át ezen a részen és az első lehetőségnél ismét betértem az erdőbe. Legutóbb ősszel jártam erre, azóta mély álomba szenderült a természet. A Libegő végállomásánál értem ki az erdőből. Itt is elég sokan voltak, de közel sem annyian mint a Normafánál. Már indultam is fel a meredek lépcsősoron. Megelőztem egy családot felfelé menet. Az apuka éppen humorizált a lépcsővel kapcsolatban: "Ez nem is libegő, hanem lihegő".
Az Erzsébet-kilátó változatlanul nagyon impozáns látványt nyújtott a fagyos, szikrázó, téli napsütésben.


A toronyból elkészült az első visszatekintő fotó, ahol jól látható tájékozódási pont az adótorony.


A kilátót elhagyva végre végleg magam mögött hagytam a szilveszteri embertömeget. Innen már csak egy-egy magamfajta túrázóval találkoztam. Éjjel kemény fagyok lehettek errefelé is. Az ösvényen elvétve látott tócsák teljesen jéggé fagytak, a lehullott faleveleket dér lepte be. Csak az az igazi téli fehérség hiányzik - de az nagyon!


A Nagy-Hárs-hegy déli, napsütötte oldalán helyenként szinte tavaszi hangulat uralkodott. Zöldellő fű és napsütés. A csúcson, a Kaán Károly-kilátónál viszont már a szokásos téli, de hó nélküli kép fogadott.


A kilátás innen is pazar és elkészült egy újabb visszatekintő fotó is. Csak a rend kedvéért: távolabb az adótorony, közelebb az Erzsébet-kilátó.


Jól benne jártam már a délutánban. Sokszor megálltam, fotózgattam és a madarakat figyeltem. Nem láttam igazán különleges fajt, de a "szokásosak" látványának is nagyon örültem. Az meg végképp nem zavart, hogy lassan haladok. Tudtam előre, hogy én még az ilyen színes-gazos-ellenfényes részletekben is hosszan tudok gyönyörködni.


A hegy kisöccséhez, a Kis-Hárs-hegyhez szinte végig csak ereszkedik az út. A túrám utolsó állomásához, a Makovecz Imre-kilátóhoz is megérkeztem végül.


A kis kilátó a magassága helyett (6 méter) inkább a formavilágával és a két egymásba fonódó csigalépcsőjével hívja fel magára a figyelmet. A szerkezet kicsit ingatag, a felirat is hiányos már. 1977-ben állították fel és 2008-ban már átesett egy felújításon. Talán ismét itt lenne az ideje egy kisebb renoválásnak.

   
A tetejéből fotózva sajnos még a nagylátószögű objektív sem képes befogni a bejárt csúcsokat. Így ezen a visszatekintő fotón csak a Kaán-kilátó látható, ahonnan leereszkedtem.


A Nap lassan lebukott a hegyek mögé. A város felől már hallatszottak az első petárda robbanások. Ideje volt hazaindulni, hiszen már csak pár óra volt hátra az évből... BÚÉK Budapest!

   
Boldog Új Esztendőt kívánok minden olvasómnak!

8 megjegyzés:

  1. Egy kis napfény, s mennyit jelent egy erdőben. Kár a Makovecz kilátóért.

    VálaszTörlés
  2. Boldog új évet... kirándulással! Mi lehet ennél jobb? :-)
    A Makovecz kilátó különösen tetszik! Noha az ő alkotásai szinte kivétel nélkül (sőt most már a tanítványaié is) elragadtatnak.
    Az utolsó képben is van valami megfogó, valami rendezett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen és viszont kívánom!
      Én is nagyon tisztelem a munkásságát. Igazán egyedi, különleges és maradandó stílusjegyek jellemzik.

      Törlés
  3. Hello!
    Thank you very much for your visit and comment.

    Great afternoon photo. The sun painted with warm colors.
    Greetings from the cold Polish.
    Lucia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot Lucia. I'm glad if you liked it.
      Greetings

      Törlés