2016. február 21., vasárnap

Egy fotogén vörösbegy

Egy szeles januári napon tettünk egy rövid sétát a Népszigeten. Ilyenkor általában viszem magammal a telével szerelt gépet is - sosem lehet tudni alapon. Elsétáltunk a sziget déli csücskéig, majd visszafordultunk. Nagy volt a cinkemozgás az etetőknél. Figyeltem a madarakat amikor a feleségem egy halk pisszenéssel jelzett és egy part menti bokorra mutatott. Óvatosan közelítettem és az ágak között megpillantottam egy széltől borzas tollpamacsot. Egy vörösbegy keresett védelmet a bokor ágai között.


Talán úgy három méterre közelíthettem meg a bokrot. Térdre ereszkedtem, hiszen tudtam, hogy a maradék távot már könnyedén leküzdi majd az objektív. A gondot a sűrű ágak okozták. Egyszerűen nem lehetett értékelhető képet készíteni erről a szépségről. Magamban fohászkodni kezdtem, hogy röppenjen már ki az egyik külső ágra, ha már ilyen közel engedett magához ez a kis csöppség. Csoda történt! Mintha csak meghallotta volna, kirepült és kíváncsian nézett az objektívbe. Lassú, óvatos mozdulatokkal fotóztam, talán 3-4 percig pózolhatott aztán végleg elszállt.

  
A fotókon jól látszik, hogy az erős szél mennyire borzolta a tollazatát. Tényleg olyan volt mint egy pihegolyó, a tekintetétől pedig teljesen odavoltunk! Mielőtt végleg elrepült még előtte oldalra fordult, így sikerült egy profil fotót is készítenem róla.


Nagyon érdekes élmény volt, hiszen korábban még soha nem találkoztam ilyen bátor kismadárral. Általában félénkek és a hatalmas "objektívszemet" már messziről kiszúrják. Úgy látszik ez a példány volt a kivétel.

16 megjegyzés:

  1. Szeretem ezeket a madarakat, ez a kedvenc. Sajnálom, hogy a szél ugratták. A képek szépek. Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
  2. I love Robins. I wish we had them in Tampa.

    VálaszTörlés
  3. What a sweet robin! love to see the robin fluffing up its body in the cold.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett, gratulálok - különösen az utolsó tetszik :-) Régóta "vadászok" már egy jó vörösbegyfotóra én is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm István és sok sikert kívánok a "vadászathoz"!

      Törlés
  5. Szerencse a hálás fotóalanyhoz! Az utolsó kép természetesen és egyszerűen perfekt. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alig hittem a szememnek amikor kiült a külső ágra ahelyett, hogy elrepült volna. Örülök a szerencsémnek, hogy ilyen bátor kismadárral hozott össze a sors.

      Törlés
  6. Lucky to get a beautiful shot of this robin and it is indeed photogenic.

    VálaszTörlés
  7. Ez egy kivételes élmény volt, szép fotókat készítettél. A vörösbegyek között vannak feltűnően barátságos példányok, ez is az lehetett. Gratulálok Miklós!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Endre. Örülnék ha a jövőben sűrűbben összehozna a jó sors ilyen bátor madarakkal :)

      Törlés