2016. március 2., szerda

Fotók a templomtoronyból

197 lépcső. Ennyi fokot kellett leküzdenünk, hogy felérjünk az alsó kilátóteraszra. Már lenn a téren is elég erős szél fújt, de itt majd 47 méter magasan még nagyobb erőre kaptak a légáramlatok. De ki törődött itt az összekócolódott frizurával amikor ilyen szépségek tárultak a szemünk elé?


Engem teljesen magával ragadott ennek a csodálatos tetőszerkezetnek a látványa ebből a ritkán látható szemszögből.


A templom honlapja szerint az utolsó felújítás során restauráltak többek között 6000 m2 homlokzati kőfelületet, 300 m2 ólomüveg ablakot valamint 150.000 darab (!) mázas Zsolnay-cserép cseréjével megújult a tetőszerkezet is.


Néhány további fotó a kilátóteraszról, ismert épületekkel, szobrokkal csak talán ritkábban látott szemszögből. A Gellérthegy és a Budavári Palota...


A Szentháromság tér.


Az Országház.


A Halászbástya.


 A Szent István szobor.


A budai oldal. A Szent Anna és az Erzsébet-apácák templomával valamint a Batthyány téri Vásárcsarnokkal. Háttérben a Margit híd és a Margitsziget.


Valamint néhány közeli és részletfotó.




Hamar elszalad az idő. 11 órára már ismét lenn voltunk a torony tövében. Várt ránk még 303 lépcsőfok le a Batthyány térig, de előtte még készítettem egy záróképet a Hilton Budapest szálló üvegfelületén tükröződő Mátyás-templomról.

18 megjegyzés:

  1. Los azulejos, tan coloridos, son muy llamativos y las vistas desde la torre son impresionantes!!

    Abrazos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Techos maravilloso, azulejos muy famosos Zsolnay envuelto. Me alegro de que te haya gustado. Saludo

      Törlés
  2. beautiful spires and unique roofing!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretem a madártávlati fotókat (talán nem újdonság :-)) és a Halászbástyát még ebből a szögből sosem láttam. De a leglátványosabb ezennel a Zsolnai-cserepes tetőszerkezet, fantasztikus!
    Fotó-túra fitnesszel egybekötve. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel osztottam meg a fotókat. Minket is teljesen lenyűgözött a tető szépsége. Hahaha! ez tetszett :)

      Törlés
  4. Szívem kedvese a tetőszerkezet, s az utolsó, s az előttije, éppen ebből szögből fotózva. Azért irigyellek ezért a lehetőségért, bár én lépcsőzést évek óta nem vállalok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De szépen fogalmaztad meg a tetszésedet! Nagyon köszönöm. Szerencsére nekem nem okoz gondot a lépcsőzés. Nyilván a túrázások is hozzájárulnak illetve az épületekben is igyekszem mindig a lépcsőket használni.

      Törlés
  5. Szeretem a színes, cseréptetős. A kilátás a torony szépek. Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
  6. Beautiful roofs and high towers seen from the sky!
    Thank you for your comment. I am glad to know that you have seen the film 'SAMURAI'. It is a very famous movie by Akira Kurosawa. I have not seen the film. It is shame! I would like to see the film not before long!!
    Have a good weekend.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks and glad if you liked it. I will reply to you directly on your blog :)

      Törlés
  7. Impressive from the tower. The tiles are beautiful. Large square.
    Un abrazo.

    VálaszTörlés
  8. Csodaszép fotók! Gratulálok! Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, örülök ha tetszettek.

      Törlés