2016. március 8., kedd

Nyolc hónapja történt...

Volt egy elképzelésem, hogy miről szól majd ez a poszt, de végül teljesen más kerekedett ki belőle. Azonnal megmagyarázom. Pár napja sikerült "kigazdálkodnom" három órányi szabadidőt, ráadásul az esőzés is éppen szünetelt. Maximálisan szerettem volna kihasználni a lehetőséget, de ugyan hová mehetek ilyen rövid idő alatt? Ekkor jutott eszembe egy beszélgetés még a decemberi madárgyűrűzésről. Van egy kismadár (a fakusz), mellyel nem vagyok túl szerencsés. Eddig csak kétszer láttam élőben, volt nálam akkor fényképezőgép is, de a rövid és fénytelen találkozások alatt csak életlen, bemozdult, használhatatlan fotók születtek. Az egyik madarásztársam akkor említette, hogy a Népligetben Ő elég sűrűn találkozott korábban ezzel a madárkával. Úgy döntöttem, hogy a Népliget lesz a célpont.



Alig fél óra alatt ott voltam a metróval, indulhatott a fakuszvadászat! Sajnos meglehetősen madárhangmentes volt a park. A rövid esőmentes délután kicsalogatta az embereket és sokan magukkal hozták a kutyájukat is. Így madárhang helyett kutyaugatástól volt hangos a Népliget.


Végül egyetlen fakuszt sem találtam. A cinegék, szarkák, dolmányos varjak és fekete rigók mellett csuszkákat láttam még szép számmal. Néha egy-egy zöld küllő hangját is hallottam, de csak a séta végén, erős szürkületben sikerült látnom egy példányt. Madarak híján így a fákat fotóztam.

 



 


A séta közben nagyon szomorú dolgokat is láttam. Bizonyára mindenki emlékszik még 2015. július 8-ra, amikor egy ritka erősségű vihar csapott le a fővárosra. Méteres víz hömpölygött az utcákon, megbénult az egész város és a Népligetben is hatalmas volt a pusztítás. Játékszerként törte ketté vagy éppen gyökerestől forgatta ki a vihar a százéves fákat. Nyolc hónap telt azóta. Folyik a terület rendezése, az ösvények mellett sűrűn láthatunk feldarabolt farakásokat. Sok helyen látni még kifordult gyökérzetet és megtámasztott fatörzseket.


12 megjegyzés:

  1. Hello, Miclos,
    Such a beautiful natural beauty! I found something power in the stillness.

    Thank you for referring to my misunderstanding about SAMSARA. I had to laugh at myself. I opened the link you gave me.That made me think that I really would like to visit Myanmar again, and take photos of Buddhist monks and children. Myanmar is a beautiful country.
    Have a good weekend!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Tomoko,
      Thanks for your comment and don't worry due to your misunderstanding. Have a great weekend!

      Törlés
  2. ah...love trees...loved most of your shots...but seeing a cut up tree is like human bones to me :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot! Ahh, indeed! You're right! It's a very good comparison :)

      Törlés
  3. We have been observing, exploring and learning about the texture of trees and then this post. I wanted to be able to capture the curves and lines through paint but that would take some time. Your post and photographs however will surely help me visualize. Great shots!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hi Jonathan,
      Thanks for your kind words and I'm really glad if these pictures can help you to see textures from new points of view.

      Törlés
  4. beautiful light to highlight that bark!

    VálaszTörlés
  5. Sajnálom, hogy a parkban még látható nyomai a pusztítás a tavalyi és sok fát kellett kivágni. Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
  6. Az első képnél sokáig elidőztem!!! Annyira harmonikus, kellemes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszik. Szerencsém volt a fényekkel.

      Törlés