2016. május 17., kedd

Sajószentpéteri görögkatolikus templom

A következő bejegyzésben a sajószentpéteri görögkatolikus templomba teszünk egy rövid látogatást.


A templomkert bejárati kapujának felső ívén megcsillan a felirat: Szent Péter görög katolikus templom. 

   
A névválasztás nem véletlen. A templom elkészültekor az akkori városvezetés ragaszkodott Szent Péter nevéhez, mivel a város középkori neve Villa Sancti Petri volt. Úgy tudni, hogy a település akkori neve egy Szent Péter tiszteletére emelt templomból származik. 


De ne ugorjuk ilyen nagyot az időben. A sajószentpéteri egyházközség nem is olyan régen, 1972-ben önállósult Múcsony filiájából. Igény volt az önállósodásra, hiszen a város iparosodása következtében sokan költöztek ide a környező falvakból. Az alapítás évében egy polgári stílusú lakást vásárolt az egyház, melyben kialakításra került egy kápolna valamint a parókia.

   
Aztán az évek során a közösség gyarapodó létszáma miatt egyre nagyobb lett az igény egy új templom építésére. Végül 2004 májusában el is kezdődtek az építési munkálatok. Bő egy évvel az első kapavágást követően, 2005 június 26-án Francesco Marchisano bíboros és Keresztes Szilárd püspök szentelte fel az új templomot. 


A négy alapképet Petrasovszky Manó festette. Íme az egyik, mely Szent Miklóst ábrázolja.


Az ikonosztázion ajtóit, a templom falait, illetve a karzatmellvédet díszítő ikonokat Kárpáti László festette.




Végezetül még szeretnék megmutatni egy érdekességet. Az oltár mellett jobboldalon a falban, egy utólag bevésett téglát láthatunk, melyen a vatikáni címer is látható.


Sajnos pontos információt nem sikerült megtudnom róla, így egy kicsit nyomoztam és végül az alábbi gondolatmenetet sikerült összeraknom - remélem nem tévedek nagyot. Úgy tudom, hogy ezt a téglát még Szilárd püspök hozta Rómából ajándékba a templomnak. Honnan származhat a tégla? Nos, Rómában a Szent Péter-bazilika mellett van még három patriarkális bazilika (Szent Pál-bazilika, Santa Maria Maggiore-bazilika valamint a Lateráni Szent János-bazilika). Mindegyiknek van egy-egy úgynevezett Szent Kapuja (Porta Santa), melyek Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére vannak felszentelve. Ezek a kapuk csak a Szentévek során vannak nyitva a zarándokok számára, egyébként be vannak falazva. A Szent Péter-bazilikában, a Szentév kezdetén maga a pápa nyitja meg a kaput, s a Szentév leteltével ő is falazza be. A téglán látható MCMLXXXIII-IV római számokból megtudhatjuk, hogy az 1983-84-es évekről van szó, akkor készült tehát ez a tégla. II. János Pál pápa 1983-ban Szentévet rendelt el a Megváltás 1950 éves évfordulója alkalmából. A következő Szentév elrendelése szintén az Ő nevéhez fűződik. 1987-ben hirdette ki Mária évét, a Legszentebb Szűz tiszteletére. Ha helyes a gondolatmenetem akkor ez a tégla az 1987-es kapubontásból származhat...

8 megjegyzés:

  1. The outside appearance of the church is simply beautiful and inside is beautiful with historical paintings. The fence door is opened. Is anyone allowed to enter the church?
    Have a good day.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot! Permission is not required as churches are opened for everynody :)

      Törlés
  2. Nézzük a karmelita templom kívülről nem számítottak ilyen érdekes belső teret. Imádtam. Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
  3. No me deja traducirlo...te mando un abrazo desde Murcia.

    VálaszTörlés