2016. június 26., vasárnap

Kuvik várás

Teltek a percek, a Nap egyre magasabbra emelkedett. Sugarai lassan kiszínezték a tájat. Most láttam csak, hogy milyen szép úton érkeztem hajnalban a tanyára.


A szalakóták a reggeli tollászkodás után tették a dolgukat. Kirepültek a mezőre, vadászgattak...


Majd visszarepültek a fára. Először csak egy előszeretettel preferált ágra - természetesen a túloldalon és takarásban...


Majd be az odúba. Vártam a kuvikra, de sehol, semmi. Közben próbáltam röpképeket készíteni a szalakótákról, de nem túl sok sikerrel. Az odú és az első ág között talán 1-1,5 méter lehetett a távolság és villámgyorsan startolt el ez a tollas szépség.


A fára időközönként leszálltak más fajok is, fotózás szempontjából hol jó, hol kevésbé jó helyen.




Eljött a reggel 8 óra, de a kuvik odúnál még mindig nem történt semmi. Ráadásul a fények egyre keményedtek és a kuviklak nyílása erős árnyékba került. Közel sem volt már ideális a fotózásra. Hívtam Csabát, mi legyen? Rám bízta a döntést, a les szabad volt 8 óra után is, így ha akarok még maradhatok. Maradtam. Magamban 10 óráig toltam ki a határt. Ezután a figyelmem ismét a többi szárnyas felé fordult, csak a szemem sarkából kukkantottam néha az árnyékos odúnyís felé.




Az egyik félrekukkantás során olyan "teltnek" tűnt a korábban csak tátongó nyílás! És igen, ott volt! Megérte hát várni!


Komótosan álldogált a nyílásban. Időnként szétnézett...



Majd mi történt? Ő is elkezdett tollászkodni...


Aztán egy hirtelen pillanatban elröppent, sajnos nem sikerült megörökítenem az elrugaszkodást. Az erős fény-árnyék miatt kicsit "jin-jang" hatású fotók születtek, de ezeknek is nagyon örültem, mivel nem volt még korábbról elfogadható kuvikos fotóm. Legutóbb az Áporkaitanyán (Apajpuszta) láttunk kuvikokat, de akkor csak tökéletesen homályos és használhatatlan fotók sikeredtek a nagy távolság miatt. 
Vártam még egy keveset, de nem jött már vissza. Elérkezett viszont az általam szabott határidő, a 10 óra. Összepakoltam és elhagytam a búvóhelyemet. Várt rám valahol egy újabb les...

10 megjegyzés:

  1. Nagyon jó az utolsó előtti kép, van valami nyomatékos a tekintetében.
    A szalakóta röpte gyönyörű!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök hogy végül rászántam még két órát a várakozásra :)

      Törlés
  2. wonderful 'critter' shots...but I was taken with the warm colors

    VálaszTörlés
  3. Such pretty worlds of your birds! That sparrow looks a bit lonely but he can fly high soon. Love that owl. He has sharp eyes and beautiful feathers!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Many thanks Tomoko. I'm glad if you liked my photos :)
      Have a nice day!

      Törlés
  4. Végigolvastam a legutóbbi bejegyzéseidet. Gratulálok a képeidhez és főleg az élményeidhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Endre. Egy igazi telitalálat volt a feleségem részéről ez a meglepetés.

      Törlés
  5. Hatalmas élmény lehet, még soha sem láttam sem kuvikot, sem baglyot a természetben szabadon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kell egy kis szerencse hozzá az biztos. Remélem Neked is összejön majd egyszer!

      Törlés