2016. augusztus 27., szombat

A film forog tovább

Hatalmas élmény volt megfigyelni és fotózni a gémeket és a kócsagokat, ilyen közelről, halászat és tollászkodás közben. Azt tapasztaltam a lesben, hogy nagyon ritkán maradt meg egymás mellett a két faj és mindig a szürke gém volt a domináns. Az érkezésekor a kócsag mindig riadtan távozott és csak akkor szállt le újra ha éppen üres volt a "Cinema" vízfelülete.



Szinte mindig történt valami a reflexiós üveg túloldalán. Akkor is ha éppen nem halászgatott ott egy nagy testű. A kora reggeli fényekben szépen mutatott a vízityúk élénk színű csőre és lába.


Az egyik mocsári teknős egy úszó haltetemen próbált fogást találni. Hosszú percekig küzdött, sikertelenül. A sikamlós test mindig kifordult alóla.


Végül feladta, majd szétnézett, hogy merre vegye az irányt.


A part mellett döntött, ahol sokáig szinte teljesen mozdulatlanul napozott.


Aztán az erős napsütésben nagyon felforrósodhatott a páncél, mert ismét a víz felé vette az irányt.


Közben a haltetem felkeltette egy dolmányos érdeklődését is.


Ám a lakoma nem tartott túl sokáig. Egy éppen leszálló gém is meglátta a tetemet és megriasztotta a varjút, mely erre azonnal odébbállt. 


A lesben töltött órák alatt a kis nádiposzáta végig dalolt. A hajnali lesnyitás után viszont csak egyszer, egy rövid pillanatra mutatta meg ismét magát.


Bekukkantott még egy szarka is.


Aztán ahogy egyre magasabbra emelkedett a Nap, úgy csendesedett el szép lassan a les körüli aktivitás is. Végül délelőtt 11 órakor jöttem ki a csapóajtón és elindultam vissza a tanyára. Még mindig volt négy óra fotózási lehetőségem hátra a 72 órás bérletből... 

10 megjegyzés:

  1. Kedves Miklós! Örömmel látom, hogy érdeklődésed egyre inkább a természetfotózás irányába mozdul. Sok sikert!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A természetet mindig is közel állt hozzám. Ez most egy hosszú sorozatra sikeredett. Hatalmas élmény volt ez a kirándulás és szerettem volna megosztani legalább egy részét a blog olvasóival is.

      Törlés
  2. And the story telling that comes with the photos is very interesting, great shots!

    VálaszTörlés
  3. A 6-os fotó egy szóval fantasztikus! Várom, hogy még mi következik. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Éppen most töltöttem fel a "mese" végét :)

      Törlés
  4. Kedves Miklós ! Nagyon szép fotók, ismét egy bizonyíték arra, hogy lesből is lehet ám szép természetfotókat csinálni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm István. Ezt természetesen eddig sem vontam kétségbe :)

      Törlés