2016. augusztus 30., kedd

Ahol elkezdődött

Elérkeztem e sorozat utolsó részéhez. Számomra ott ért véget ez a fotózás, ahol Bence anno elkezdte. Az utolsó célpontom ugyanis az első épített erdei itatója volt. Nagyon szép környezetbe érkeztem, az eddig meglátogatott erdei lesek közül talán ez tetszett a legjobban.


Tágas, levegős tisztás, körben gyönyörű fák és az erdő csak úgy zengett a madaraktól. Gyorsan összeraktam a gépet és csendben várakoztam. Nem kellett sokáig várnom, hamarosan jöttek az első kis szárnyasok.




Örömmel tapasztaltam, hogy a fakopáncsok különösen kedvelik ezt az itatót. Az elmúlt napokban a többi lesnél meglehetősen ritka vendégek voltak és szinte mindig kedvezőtlen fényviszonyok között érkeztek. Nagyon óvatos madarak. Először csak leszálltak és felmérték a terepet.


Aztán kicsit közelebb röppentek az itató széléhez.


Majd vissza.


Aztán kezdődhetett a kényeztető, hűsítő fürdő. A többi madárhoz képest jóval visszafogottabb fürdési technikát alkalmaztak. Óvatosan leereszkedtek a fatörzs oldalán.

   
Majd finoman, amolyan öregurasan belehuppantak a medencébe.


Finom, lassú mozdulatokkal fürödtek, míg szép lassan vizes nem lett az egész test. Aztán ismét kimásztak a száraz részre.


Az itató dekorációs kövein, fatörzsein macskaszerű dörzsölődéssel rendezték, szárították az ázott tollcsomókat.


Ha elszállt az egyik példány hamarosan érkezett a következő. Néha úgy fordultak, hogy láthattam a gyönyörű háttollazatukat is.


Ahogy a többi lesnél, úgy itt is megjelentek időközönként más állatok. Hiába, nyári forróságban nagy kincs a hűsítő víz.

Hamar elröpült a lesben a maradék időm. Délután 3-ra értem vissza a tanyára. Mindent megköszöntem, fantasztikus napokat tudhattam magam mögött. Rengeteg élménnyel és fotóval lettem gazdagabb. Már éppen indulni akartam amikor a gáton feltűnt Bence. Megvártam, hogy Tőle is elköszönhessek. Végül úgy alakult, hogy egy bő órán keresztül beszélhettünk. Egy nagyon szimpatikus és közvetlen embert ismertem meg a személyében. Ezúton is köszönöm Neki és a kollégáinak ezt a lehetőséget, a munkájukhoz pedig további sok sikert és kitartást kívánok! 
Visszaérve Pusztaszer határába, félreálltam egy kis földúton és alaposan leporoltam a kocsit, mielőtt visszaindultam volna Budapestre. Végig remek időt sikerült kifognom, de a szárazság következtében a földutakon hatalmas volt a por. A főváros határában komor felhők fogadtak, hidegfront érkezett. A belvárosban pedig már özönvízszerű esőben vezettem. Ennek most kivételesen örültem, ugyanis időlegesen megoldotta a kocsimosást.
A végére pedig egy rövid összegzés. Mint a bevezetőben írtam ez volt az első lesből történő fotózásom. Gyakorlatilag zéró tapasztalattal vágtam bele ebbe a kalandba, de a fotókat visszanézve elégedett vagyok az eredménnyel. A látott, fotózott fajokat sajnos még most sem volt időm összeszámolni. A 72 órás lesbérletet véleményem szerint jól kihasználtam. Kereken 50 órát töltöttem a lesekben fotózással és csak 9 órát aludtam összesen. A maradék idő elment a területen való mozgásra, a fotók mentésére, a felszerelés rendezésére, étkezésre. Rengeteg kép készült. A rendezés és szelektálás után is több mint ezer fotó maradt meg véglegesen. Azt hiszem a természet bő kézzel osztotta számomra a fantasztikusabbnál fantasztikusabb pillanatokat, de persze nem jöhetett minden össze elsőre. Nem sikerült például kuvikot vagy szalakótát fotóznom zsákmánnyal a csőrükben. Az erdei itatókra nem szállt be ragadozó, amikor én ott voltam. Régi vágyam a jégmadár megörökítése. Most is láthattam, sőt ott csapott be előttem a vízbe, de fotó sajnos nem készült róla. Szerettem volna a banka etetését odún kívül is megörökíteni, de sajnos az is elmaradt. De nem vagyok telhetetlen és remélem, hogy előbb vagy utóbb sikerrel járok majd. Addig is türelmesen várom a pillanatot. 
Végül, de nem utolsósorban szeretném ismét megköszönni a kis családomnak ezt a fantasztikus születésnapi ajándékot! 

10 megjegyzés:

  1. Hello, Kovacs,
    They are lovely birds, and you captured their great moments! Wonderful!
    Love to see the bird bathing in water.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks for the nature for these great moments :)
      I'm glad if you liked these photos and thanks for your kind words.

      Törlés
  2. Még sosem láttam fakopáncs fürdését, nagyon jó!!! Mennyire szép a tollazata ennek a madárnak is.
    A kedvenc képem a 13-as, egyszerűen fenomenális pillanat! Pályázatra való kép!

    Gratulálok a tartalmas hétvégét bemutató bejegyzéseidhez! Méltón és szorgalmasan használtad a lehetőséged/ajándékod és nekünk is nagy örömet szereztél minden egyes fotó, mozzanat bemutatásával.
    Mindent nem lehet egyszerre "megkapni", de kérdés, hogy kell-e? Szerintem semmiképp, hol maradna a vágy tovább keresni a pillanatokat? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is most láttam először :) Azt hiszem ezt csak ilyen lesekből tudja alaposan végignézni az ember.
      Köszönöm a kedves hozzászólást. Véleményem szerint sem kell egyszerre mindent megkapnunk :) Csupán csak azért hoztam fel az elmaradt pillanatokat mert egyébként nincs alkalmam lesből vagy lessátorból fotózni. Így nem tudom mikor örökíthetem majd meg azokat a pillanatokat...

      Törlés
  3. Nagy ajándékot kaptál, s jól kihasználtad. Örülök, hogy a bemutatott fotóiddal osztozhattam ebben az élményedben. A 13-kon az én szemem is fennakadt, megszámoltam hamar. Fantasztikus a háttér, így könnyű mondhatná az ember. Mondhatná.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel osztottam meg az élményeimet és örülök ha másoknak is nyújtott néhány könnyed pillanatot ez a pár poszt és fotó. Nagyon hálás vagyok ezért az ajándékért a családomnak!!!

      Törlés
  4. Lovely photos. I love the rich colors. Kudos for all your hard work.

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a felejthetetlen élményekhez és a szép fotókhoz!

    VálaszTörlés