2016. november 23., szerda

A máriapócsi fatemplom

Korábban már írtam pár bejegyzést a máriapócsi ikonról. A bazilika mellett pár éve felépült egy kis fatemplom, melyben idén nyáron sikerült egy-két fotót készítenem.


Anno 1696-ban és 1715-ben a település kis ruszin stílusú fatemplomában történtek a könnyezések. A csodának hamar híre ment és zarándokok sokasága indult Máriapócsra.

  
Egyre többen és többen érkeztek és idővel szükségessé vált egy nagyobb templom felépítése. Valószínűleg az építési munkálatok során semmisülhetett meg a régi fatemplom.


Teltek az évszázadok, de pár éve felvetődött az ötlet, hogy újra felépüljön a fatemplom. Adományok érkeztek, elkezdődött a tervezés, melynek eredményeként 2010. október 1-én megtörtént az alapkőletétel.
 


A Nagy Szent Bazil Rend monostorépülete mellett álló kis fatemplom 2012. május 17-én lett felszentelve.

    
A település honlapján olvashatjuk: "A templomba belépve egy kicsit az időben is visszaléphet a látogató: milyen lehetett az ország egyik legelmaradottabb zugában, a zavaros török időkben egy egyszerű szegényes templomban a könnyezés tanújává válni.
A fatemplom szentélyében a könnyező ikon egy korai másolata is helyet kapott, míg az ikonosztáz képei az Istenszülő-ikon stílusának megfelelően készültek el."

  

A beltér világítás nélkül rendkívül fényszegény, csak a bejárati ajtón kapunk némi fényt. Sajnos nem volt állvány nálam, így a bemutatott fotók kézből és magas ISO-val készültek.










4 megjegyzés: