2016. november 27., vasárnap

Szent Miklós Vízi- és Taposómalom

Hallottatok már az Összeöntés ünnepéről? Ez a Magyarok Kenyere ünnepségsorozat egyik fontos eseménye. Sok millió búzaszem - egy nemzet. A nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező programsorozat még 2011-ben indult útjára. Magyarországi és a határon túli területekről érkezik egy-egy zsák búza, melyek aztán minden év augusztusában összeöntésre kerülnek. A búza őrlése a mohácsi Szent Miklós Vízi- és Taposómalomban történik. Tavaly nyáron mi is meglátogattuk ezt a malmot.



2016. november 23., szerda

A máriapócsi fatemplom

Korábban már írtam pár bejegyzést a máriapócsi ikonról. A bazilika mellett pár éve felépült egy kis fatemplom, melyben idén nyáron sikerült egy-két fotót készítenem.


2016. november 20., vasárnap

A Szentbékkállai Kőtenger

Kőtenger. Az ember felkapja a fejét a furcsa szópár hallatán. Pedig Szentbékkálla határában van egy érdekes természeti képződmény, amely ezt a nevet kapta. Földanya évmilliókon keresztül formálgatta, így ha arrafelé járunk feltétlen érdemes megnézni.


2016. november 17., csütörtök

Falukép - Mindszentkálla

Valamikor még október elején írtam egy bejegyzést Fekedről, egy baranyai kis faluról. A blog statisztikája alapján az akkor bemutatott gyönyörű lélekajtós házak egyértelműen elnyerték a látogatóim tetszését is. Az írás azóta már toronymagasan vezeti a legkedveltebb bejegyzések listáját. Megosztották Facebookon és egy német nyelvű Re-blog oldalon, valamint bekerült egy angol nyelvű utazási link gyűjteménybe is.


2016. november 12., szombat

Hegyek, völgyek, kilátók

Két hete, a hosszú hétvégén sikerült időt szakítanom egy rövid túrára is. Hiányzott már nagyon egy jó kis hegyi menetelés és az őszi erdő szépsége.


2016. november 10., csütörtök

Hegymegi színek

Négy évszak. Akár egy tizenkét hónapba sűrített emberi élet. Születés, fejlődés, kiteljesedés, alkonyat, elmúlás. 


2016. november 6., vasárnap

Ősz a Mesefaluban

Korábban már több posztot is írtam Irotáról, a Mesefaluról. Most mutatok néhány fotót az idei őszről.