2017. február 11., szombat

Ürömi fotóséta

Telnek a szürke, téli hétköznapok. A hónak már nyoma sincs, a napi hőmérséklet is az ilyenkor szokásosnak mondható. Kicsit most ismét mókuskerék üzemmódban érzem magam. Sok a munka, nincs időm fotózni vagy kirándulni. Szerencsére van korábbi képanyagom bőven és talán jól is jön egy kis nyári színkavalkád ebben a szürkeségben.
Üröm egy kis sváb község, amely szinte már teljesen összeépült Budapesttel. Számtalanszor jártam már itt az elmúlt években és számomra is furcsa, de fényképezőgép egyszer sem volt nálam. Egyszerűen megmagyarázhatatlan. Most viszont már géppel a nyakamban indulok sétálni. Mondhatom jó kis napot fogtam ki. Bőven +30°C fok fölé nyújtózik a higanyszál, felhő pedig se közel se távol. De nem hátrálok meg!

  
A település központjából indulok. Mint oly sok hazai településen, itt is a templom és mellette álló Turul-szobor foglalja el a központi helyet. A római katolikus templom 1737 és 1765 között épült barokk stílusban, középkori alapokra. A templom előtti főtéren egy nagyon szép virágos park látható, közepén Sárkányölő Szent-György szobrával. Itt most csak a szoborról töltök fel egy képet.


Nehezen tudok elfogadható képet produkálni róla. Itt van ez a szép tér a szoborral és egy kis díszkúttal, de... felette, körülötte mindenhol villanyoszlopok és rendezetlen vezetékek tömege. Számomra olyan furcsa, hogy rengeteg pénzből széppé varázsolnak egy település központot, de ezzel az összképromboló hatással sehol sem törődnek. Ez sajnos országosan elmondható. Lejtős kis utcákon haladok lefelé, majd ismét emelkedő jön. Megérkezem a Kálvária-dombhoz.


A Kálvária létrehozásának érdekében 1894-ben adakozást hirdettek meg. A hívek adományaiból készült el a 14 stációs Kálvária.
Innen visszafordulok a központ felé, miközben kegyetlen erővel tűz a Nap. A templom mögötti részen található a régi település magja. Mint minden Budapest környéki településen itt is sok új ház épült és épül most is. A városból kiköltözők egyik kedvenc célpontja. Érdekes kontrasztot mutatnak az egymás mellett álló omladozó régi házak és a kisebb fajta paloták.




Sok fiatal számára bizonyára már ismeretlen a szódás mesterség fogalma, a kristályvíz dömping és a pet palackok korában. Nem volt ez mindig így. Gyerekkoromból (hej, de régen volt) még emlékszem, hogy nagyon sok településen - akár a kis falvakban is - szódások készítették és töltötték szódásüvegekbe a szikvizet. Ez nem más mint nyomás alatt széndioxiddal dúsított ivóvíz. Magyarországon történő gyártását anno még Jedlik Ányos dolgozta ki. A kristályvíz rohamos előretörésével azonban sok helyen megszűnt a kereslet, ami a szódás üzemek tömeges megszűnéséhez vezetett. Szerencsére van kivétel, s jó példa erre Üröm is. Van itt egy kis üzem ami működik és virágzik. A kis telephely szépen rendezett. Színes az épület, kövezett az udvar és a bejárat felett egy látványos cégér hirdeti az itt folyó tevékenységet.

 
Az előre meghirdetett napokon az emberek kirakják a kapuk elé az üres palackokat, melyeket aztán egy kis teherautóról teli palackokra cseréli ki a szódás. A szódavíz kitűnő szomjoltó ital és persze elengedhetetlen alkotórésze a sokak által kedvelt fröccsnek is.

 
Érdemes alaposan bejárni a kis utcákat, egy kis "vidéki idillre" vadászva.






A következő posztban folytatom majd a sétát Ürömön. Egy hihetetlenül szép helyet fogok majd bemutatni. Mikor megláttam alig hittem a szememnek. Több százszor elhajtottam már előtte és még csak nem is sejtettem, hogy milyen különleges hely mellett haladok el éppen. Mentségemre legyen mondva, hogy itt emelkedik és kanyarodik is az út, valamint a fák is eltakarják, de most megörökítettem!

10 megjegyzés:

  1. You're right, the town is charming. Nice was walking after him, thank you :)

    VálaszTörlés
  2. Szép részleteket fedeztél fel! Várom, kíváncsian a folytatást-.

    VálaszTörlés
  3. Boa tarde, foi uma boa descoberta na pequena aldeia, a foto é excelente.
    AG

    VálaszTörlés
  4. Ó, az a cégér nagyon szuper :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyönyörű! Ahogy külsőleg az egész telephely is :)

      Törlés
  5. lovely shots.

    I resent old George killed off all of the dragons. That's so sad.

    VálaszTörlés