2017. március 7., kedd

Homoktövis-élőhelykezelés

Szerencsére egyre többen gondolják úgy, hogy nem csak élvezni kell a természet adta értékeket, hanem olykor tenni is kell érte. Az elmúlt szombatra hirdette meg az egyesület a soron következő homoktövis élőhelykezelési akciót, melyre több mint nyolcvanan gyűltünk össze Újpesten.


A kihelyezett információs táblákról sok érdekes információt tudhatunk meg a területről. Az újpesti homoktövis élőhelyét 1974-ben nyilvánították védetté, ugyanis ezen a területen található Budapest egyik legjelentősebb természeti értéke, a pesti puszták egyik utolsó természetes maradványa. Az 1990-ig itt működő katonai laktanya és gyakorlóterület miatt rendkívül nagy mértékű volt a terület zavartsága, de ugyanakkor az ebből adódó zártság egyben lehetővé is tette az élőhely hosszútávú fennmaradását. A terület magyarországi viszonylatban is egyedülálló, ezért törvényes oltalom alatt áll.


A terület védettségét elsősorban a hazánkban vadon egyedül itt élő homoktövis populáció védelme miatt kapta. A cserjefaj újpesti előfordulásáról kb. 1850 óta vannak információink. Egyes feltételezések szerint a Szigetközben és az örkényi lőtéren élő állományok is vad eredetűnek tekinthetők, de ezt biztosan csak a fővárosi populációról mondhatjuk el. A 3-5 méter magasra növő cserje igen lassú növekedésű. Élénk narancssárga termését az ember már rég óta fogyasztja gazdag vitamintartalma és gyógyászati jelentősége miatt. C-vitamin tartalma kiemelkedő, a citromnál tízszer több található benne. Az itt honos állomány minden töve törvényes védelem alatt áll és egyenként számontartott. Egy növény természetvédelmi értéke 10.000 forint.


Az őshonos homoktövis és a nyílt homoki gyepek mellett 22 védett és fokozottan védett növényfaj, valamint számos értékes állatfaj él a területen. Az elmúlt évtizedekben számos veszélyeztető tényező hatott a területre. A homok megkötésére feketefenyőt, fehér akácot és keskenylevelű ezüstfát telepítettek a területre. Mellettük a Dunát követve zöld juharok is megjelentek a szegélyzónában. Ezek a tájidegen fajok jól érzik itt magukat és elkezdtek összezáródó erdőt alkotni. Ennek következtében viszont a homoki gyepterületek vészesen zsugorodni kezdtek. Íme az élet-halál vonala.


A fotón jól látható, hogy a baloldali megtisztított terület gyepes, míg a sötét jobb oldalon a tűlevél szőnyeg szinte minden egyéb növényi léttel végez.


Az MME Budapesti Helyi Csoportja felismerve a kialakuló veszélyeket, 2006 novemberében megkezdte és azóta is folytatja a terület megmentésére irányuló, hosszútávra szóló élőhely védelmi munkáját. Az eltelt időszak alatt több mint 1000 önkéntes vett részt a munkálatokban. Ennek eredményeként a névadó homoktövis állomány szépen megerősödött. Az induló kb. 150 tő mára már több mint 3000 egyedes csoportosulássá fejlődött. És most jöjjön néhány mondat és fotó a szombati akcióról. Az önkénteseket Bajor Zoltán vezette végig a területen, közben eligazítást tartva az elvégzendő munkáról.


A megelőző napokban a szakemberek már kivágták a tájidegen, veszélyeztető cserjéket, fákat - méretes kupacokba halmozva azokat.


Főként ezeket kellett kihordani a területről és rendezetten lerakni a földút mentén. A szorgos kezek alatt jól haladt a munka.



Ekkora halmokat képtelen a természet rövid idő alatt lebontani. Az út mentén felhalmozott sort a héten ledarálják, mely így alig egy év alatt értékes humusszá alakul át. Ilyen takaros sorokat alkottak a kihordott ágak.



A szerszámok mellett finom szendvicseket, teát és vizet is biztosított az egyesület az önkénteseknek. Szokásos bónuszként pedig ebédidőben Sarlós Dávid tartott egy kis madárgyűrűzési bemutatót.



Kora délután aztán szép lassan fogyatkozni kezdett a létszám. Sokan családostul jöttek dolgozni és a gyerekek bizonyára kifáradtak már. Késő délután már csak a "kemény mag" munkálkodott tovább. Bebesi Zoltánék (apa és fia) nagy szakértelemmel öt tölgyfa magoncot ültetett el a területen.


A természet egy nem mindennapi kuriózummal köszönte meg a napi munkát. Zoltánék faültetés közben a cserjés részen megláttak egy éppen készülőben lévő őszapó fészket. Miután elrepült a pár egy újabb anyagbeszerző útra, gyorsan készítettünk egy-két fotót a fészekről, majd azonnal el is hagytuk a területet, hogy ne zavarjuk az építkezést.


A nap végére már csak páran maradtunk. Elraktuk a szerszámokat, rendeztük a területet, még egyszer megöntöztük a facsemetéket majd kellemesen elfáradva elindultunk haza. Azt hiszem ismét egy eredményes napot zártunk.

10 megjegyzés:

  1. Ez tényleg egy eredményes szép nap volt! Jó érzés volt végigolvasni a beszámolót.
    Megint új ismeretekkel gazdagodtam nálad, köszönet érte.
    Imádom a kis őszapókat! Nekünk is van belőle, nagyon szeretnek a fenyőfán csiborászni, mi pedig élvezzük a látványt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök ha tetszett. Számomra is az egyik legkedvesebb madár. Egyszerűen imádni való a fizimiskája :)

      Törlés
  2. Gratulálok mindenkinek ügyelve a természeti gazdagság. Aranyos a kép egy madár a kezét. Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot Giga. Yes, that's a really lovely bird :)

      Törlés
  3. Such a great work to protect woods and creatures. That is a pretty bird on your fingers!
    Have a good day.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks so much! It's a long-tailed tit and I very like them.
      Have a nice day

      Törlés
  4. blessed are those who give back to Nature

    VálaszTörlés
  5. Boa tarde, é de louvar a preocupação com a natureza, ter a consciência, que preservar a bela natureza é essencial para a nossa sobrevivência. a foto é perfeita.
    AG

    VálaszTörlés