2009. augusztus 12., szerda

Hortobágyi Madárpark

Jó tudni, hogy rohanó világunkban is van esélyük a baleseti sérült vadmadaraknak a túlélésre. A Hortobágyi Nemzeti Park területén üzemel a Madárpark.


Az intézmény létrejötte Dr. Déri János nevéhez fűződik. A történet még 1983-ban kezdődött el, de legfontosabb mérföldköve 2005/2006-ra datálható. 2005-ben egy jelentős uniós pénzügyi pályázatot nyertek el, mely segítségével 2006-ban nyílt meg a jelenleg is látható komplexum.


A belépőjegy megváltásával az egész parkosított területet bejárhatjuk. Kellemes és hasznos órákat tölthet itt el minden madár kedvelő ember. A szépen parkosított területen megtekinthetjük a szabadtéri madárröpdéket, a Hortobágy állatvilágát bemutató kiállítást, sétálhatunk a gólyák és egyéb szárnyasok közvetlen közelében. A picik pedig egy fából készült játszótéren próbálhatják ki, hogy milyen is lehet sasként szárnyalni.


Sajnos a fenti fotó elkészítésekor a nap éppen szemből tűzött, de még így is impozáns látványt nyújt a központi szabadtéri röpde. Ez egy szuper jó hely. Egy "biztonsági" bejáraton keresztül juthatunk be a madarakhoz, és egy térben lehetünk velük. Mi egy kilátószerűségből figyelhetjük meg a ragadozókat, akik viszont számukra biztonságos távolságra húzódhatnak tőlünk. Ottjártunkkor számos egerészölyvet és egy réti sast figyelhettünk meg.


A Madárpark területén működik a Madárkórház és ez is látogatható. Egy folyosón sétálhatunk végig, kétoldalt üvegablakos kezelő, műtő és a "betegszobák". Sajnos nagyon sok madár szorul az itt dolgozó szakemberek és önkéntesek segítségére. Természetesen ezekről a madarakról nem készítettem fotót. Viszont itt van egy érdekes kép - nekem legalábbis az. Üvegablakon keresztül készült és egy nyelvet öltő egerészölyv látható rajta.



Most van éppen az adóbevallások elkészítésének ideje és rendelkezhetünk az adónk 1%-ról is. Ha valaki úgy gondolja, hogy segíteni szeretné a Madárkórház Alapítvány munkáját, akkor azt a 18557899-1-09 adószám használatával teheti meg.


Mi egy nagyon szép és tartalmas napot töltöttünk el a parkban. Köszönjük, hogy láthattuk és az itt dolgozó szakemberek munkájához további sok sikert kívánunk!

  

6 megjegyzés:

  1. The birds hospital and the people working for birds are respectable. The eagle in the photo is beautiful.
    Have a wonderful day.

    VálaszTörlés
  2. Szép és jó hely, szép fotókkal. :-)

    VálaszTörlés
  3. special place in heaven for these bird caregivers.

    Enjoyed the visit with you.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Indeed. This is the best one.
      Thanks and I'm glad if you enjoyed it.

      Törlés
  4. Nem is tudtam, hogy van ilyen. Jók lettek a fotók :-)

    VálaszTörlés