Hajnali libasokadalom

Szinte minden hajnalban kimentem a dűlőre. A Schneeberg többé már nem mutatta meg a csúcsát - még rövid időre sem. A napfelkelték hihetetlenül szépek voltak, szinte izzott az égbolt az első sugaraktól.

Érdekes volt megfigyelni, hogy minden nap más és más madárfaj dominált a les közelében lévő vízfelületen. Hol a gólyatöcs, hol a gulipán. Egy azonban állandó volt. A  napot mindig a  nyári ludak kezdték kisebb-nagyobb csapatos, időközönként egyéni felszállásokkal, miközben hangos gágogással ébresztették társaikat illetve a többi vízimadarat.

A ludak nagy része nem repült messze csak a les mögötti hatalmas rétre, mely harsány zöldben pompázott. Bőven jutott élelem a több száz csőrnek. Szerettem volna kihasználni az ellenfény adta különleges hangulatot a képeken, ezért aztán a lestől kicsit eltávolodva exponáltam tovább. 

Nem akartam nagyon megzavarni őket, engem viszont nagyon zavart a rengeteg szúnyog. Eddig úgy tudtam hogy inkább napközben de főleg este aktívak ezek kellemetlen kis vérszívók, de úgy látszik amikkel én itt találkoztam nem olvasták a tankönyveket. Pedig jó kis csípős nyári hajnalok voltak, elkelt a meleg pulóver. Szóval nem értem miért voltak ilyen aktívak. Mire a nap felkelt a harmatos rétet már ellepték a kis libacsapatok.

  

A fiatalság viszont még lusta vagy tudatlan volt a repüléshez ezért a tó és a rét közti rövid távolságot lábon totyogva tették meg, a tojó gondos felügyelete mellett. Ezalatt keresztezniük kellett a műutat is. Az állatmozgásra egy közlekedési tábla is figyelmeztette az éppen arra közlekedőket. Itt már nagyon ritkán közlekedik jármű - az is legtöbbször csak kerékpár. Az ott töltött napok alatt mindig nagyon példás közlekedőket figyeltem meg, hiszen a tábla előtt mindenki lassított, óvatosan haladt át ezen a szakaszon.

  

Ugyanakkor egy-egy csapat messze elrepült. Nem tudom hová mehettek, de sokáig láttam őket repülni.
 

Időközönként - legnagyobb örömömre - néhány lúd alacsonyan, a leshez közel húzott el.

  

A közeli réten lévő ludak érdekes csapatmunkával legelésztek. Egymástól nem nagyon távolodtak el és mindig volt egy amelyik figyelt, őrködött amíg a többi csipegette a füvet. Aztán váltottak. Azért sikerült egyet-egyet becserkésznem.

  

... és az egyik említett őrszem.