2017. október 19., csütörtök

A salföldi kolostorromnál

A kocsival a temető mellett parkoltunk le és gyalogosan indultunk el felfedezni a kolostorromot. Nagy melegben, poros földúton haladtunk. Motorzúgást hallottunk, mögöttünk egy autó közeledett. Miután elhaladt mellettünk, várnunk kellett pár percet, hogy elüljön a felvert por. Pár perc múlva újabb autó, újabb porfelhő. Majd még egy és még egy. Hmm... milyen felkapott látványosság felé tarthattunk?


Később a földút az erdőben kanyargott tovább. Aztán a hatalmas fák árnyékában, egy kis emelkedésen megláttuk a tekintélyes falakat. A következő meglepetés ekkor ért minket, ugyanis a kocsikkal érkező emberek egy része kosztümben és öltönyben álldogált a tisztáson. Akár alul öltözöttnek is érezhettük volna magunkat, de végül is turisták voltunk egy erdő közepén. A ősi falakon itt-ott díszítést láttunk, a tisztáson kialakított pihenőhely faasztalai is díszes terítéket kaptak. Úgy gondoltuk, hogy éppen egy esküvői szertartás előkészületeibe csöppentünk bele.


Itt is, ott is emberek. Így bizony elég nehéz volt fotózni. 




Az egyetlen magyar szerzetesrendet, - a Remete Szent Pálról elnevezett pálosokat - Boldog Özséb alapította. Ők szentelték fel ezt a kolostort Mária Magdolna tiszteletére, melyről Pál veszprémi püspök 1263-ban kiadott oklevele tesz először írásos említést.


A gótikus stílusban épült kolostort a török időkben lakói elhagyták és valószínűleg fel is gyújtották. Falainak egy részéből 1820 táján pincék és istállók épültek.


A kolostor bejárata északról nyílik. Innen a kerengős udvarra érünk, melyet négy épületszárny fog közre.


Ma is látható az ivóvízgyűjtő, a ciszterna medencéje, a keleti szárny alatt pedig a borospince boltozatos kapuja.



A kolostor falai csaknem a tetővonalig állnak elég jó állapotban, igaz itt-ott utólagos kiegészítéssel, megerősítéssel.



Mialatt mi egy jót kerengtünk az ősi falak között, a tisztáson is megnövekedett a várakozók száma. Nem szerettük volna megzavarni a szertartást, így lassan visszaindultunk a kocsihoz. A út mentén egy elvadult almafa ágai meghajoltak a gazdag termés súlya alatt, szedtünk pár szemet. Élveztük a savanykás ízt a nyári hőségben.

8 megjegyzés:

  1. Legutóbb, amikor a környéken jártunk, sajnos itt nem álltunk meg. De legközelebb mindenképp bepótoljuk a mulasztást.

    VálaszTörlés
  2. Nekünk is ez maradt ki, a hőség űzött el minket akkor.

    VálaszTörlés
  3. love to be able to walk among all that history

    VálaszTörlés
  4. Hello! I'm back from my hiatus. And nice to see this post welcome me back on your site! I'm not sure if you're familiar with the movie "Ever After", but the place on your photos looks like one of the places where they shot the movie.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Koryn, nice to read your comment again. Unfortunately I haven't seen it yet.

      Törlés