2018. február 13., kedd

Szentkút - Bakonybél

Magyarpolány bejárása után ismét kocsiba ültünk és elindultunk a következő célpontunk felé. Pápa után még érintettünk néhány kis települést, majd beértünk a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzet területére. Elképesztően szép őszi, erdős-dombos területen kanyargott az út, nagy élmény volt ott vezetni. Jó néhány kilométer megtétele után ritkulni kezdett az erdő, majd meg is érkeztünk Bakonybélre. Elsőként a Borostyán-kutat szerettük volna megtalálni és megnézni. Nem láttunk kihelyezett táblát, ezért egy helyi lakostól kértünk segítséget. Így tudtuk meg a helyes irányt. A falu határában, a természetvédelmi területet jelző tábla mellett parkoltunk le. Aztán gyalogosan indultunk el a földúton, az erdő irányába. Talán egy kilométert sétálhattunk az erős szélben, amikor megláttuk a tóparton álló kis kápolnát.


Hová is érkeztünk? A falu honlapján az alábbi információt olvashatjuk Szentkútról (Borostyán-kútról). "A hagyomány szerint a béli monostort alapító Szent Günther és a később vértanúhalált halt Szent Gellért is e hely közelében töltött remeteségben néhány évet. A község tisztelettel őrzi a két szent legendáját. Először 1826-ban emeltek az emlékhelyen kápolnát, amelyet a 19. század végén a ma álló épület váltott fel."


"Három forrás fakad a kápolna előtt, amelyet kőből rakott medencével foglaltak kútházba."


"A medence közepén dombormű eleveníti fel Szent Gellért e helyhez kötődő legendáját, valamint emlékét egy szintén Szent Gellértet és egy szarvasborjút ábrázoló szobor is őrzi, amely Opra Szabó István zirci szobrászművész alkotása."



"A kápolna környékét a falu összefogásával állították helyre 1996-ban, ekkor duzzasztották tavacskává a források vizét, s alakították ki a parton a pihenőparkot. A padok háttámlájára az adományozók nevét vésték fel."


A most látható kápolna építésekor készült el a 14 képből álló stáció és a szikla tetején található kálvária Krisztus, Szűz Mária és Szent János alakjával.





"A bakonybéli Borostyán-kút (Szent-kút) kápolnájának környéke 2009 óta Veszprém megye hét természeti csodájának egyike." 

(171028)

4 megjegyzés:

  1. Such a charming building and the reflection in the beautiful nature. So lovely!
    Good day to you!

    VálaszTörlés
  2. Everything snuggled in the woods is special :)

    VálaszTörlés
  3. Az én bakancslistámon is szerepel Bakonybél (közel 30 évvel ezelőtt jártam arra) A gyönyörű fotóidat nézegetve, úgy döntöttem, hogy mi is ősszel fogunk menni.

    VálaszTörlés
  4. Szép környék, szép fotók!

    VálaszTörlés