2018. április 10., kedd

Élsz-e még?

Végre itt a tavasz! Mára szép időt ígért a meteorológia, így reggel a fényképezőgép is bekerült a hátizsákomba. Munka után tettem egy rövid fotósétát a belvárosban. A Széchényi téren jártam látogatóban, Budapest legöregebb akácfájánál, amely 2015-ben az Év Fája címet is elnyerte.


Egy igazi aggastyán. A leírások alapján állítólag Pest-Buda korai parkosítása során, 1789-ben egy fasor tagjaként került kiültetésre. Gondoljunk csak bele! Ha ez valóban így van akkor az idén 230 éves fa egy idős a francia forradalommal és öregebb a Lánchídnál is.


Jelenlegi otthona, a Széchényi tér a 18.század eleje óta már kilencszer váltott nevet. Akkoriban Ács térként volt ismert, melyet a Kirakodó tér, Rakpiac, Lánchíd tér, Ferenc József tér, Október 29. tér, majd újból Ferenc József tér követett. A II. világháború után lett Roosevelt tér. 2011-ben nevezték át a jelenleg is használt Széchenyi térre.




Az akácfa mára erősen megdőlt, a magassága még így is kb. 6 méter. Állítólag a folyton fújó dunai szél miatt már fiatal korában is dőlt törzsű volt és a hosszú évtizedek során a helyzet csak rosszabbodott. Olyannyira, hogy az öreg, védett akác gondozója, a Főkert Zrt. egy épített támasztékkal stabilizálta a fa pozícióját.


Még arra is gondjuk volt, hogy ne dörzsölődjön ki a törzs, mely kerülete kb. 4 méter. Ezért az érintkezési pontokon kb. 2-3 cm vastag védőrétegeket építettek be.




Most jön a tavasz, a fa kapillárisaiban remélhetőleg már megindult a nedvesség áramlása és hamarosan elkezdődik a kétszázharmincadik lombfakadás.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt nézni a képeket és közben azon töprengeni, hogy milyen jó, hogy ilyen gondosságot is látunk. Nagy gratuláció a Főkert illetékeseinek ezért!
    Micsoda élni akarás van ebben a fában még most is! A fotók meg egyszerűen csodásak! Köszönöm neked, hogy megmutattad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Örömmel osztottam meg a posztot.

      Törlés
  2. Egyik-másik kép mintha egy sziklát ábrázolna (na jó, kavics-fóbiám van :-D ) és tényleg szikla-szilárdan áll ott évszázadók óta.
    Az az érzésem hamarosan hozod majd a fotókat a lombfakadásról is. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglehetősen markáns a textúrája az biztos :)
      Úgy legyen! Rajtam nem múlik :)

      Törlés
  3. Nagyon jó, hogy egy ilyen régi fa mentett. Éljen és élvezze az embereket. Üdvözlettel.

    VálaszTörlés