2018. szeptember 24., hétfő

Premontrei kolostor - Zsámbék

Az általános hazai trend szerint nekünk is délelőtt 10.00 óráig kellett elhagynunk a győri szállásunkat. Viszont szerettük volna ezt a napot is teljessé tenni, így megnéztük még a lehetőségeket a hazafelé vezető úton. Így esett a választásunk a zsámbéki Premontrei kolostorromra. Régóta szerepelt már a tervezett hazai célpontok listáján, most végre eljött a megfelelő alkalom.


A Zsámbék-Herceghalom lehajtónál hagytuk el az autópályát és hamarosan meg is érkeztünk a kisvárosba. Nem találtunk útbaigazító táblákat, de egy kedves helybéli iránymutatásával pár perc múlva megérkeztünk a kolostorromhoz.



Bevallom először egy kicsit meglepődtem. Sok-sok fotót láttam már a romról és azok alapján valahol a településen kívül, egy nagy nyílt téren képzeltem el a kolostort. Viszont a valóságban a méretéhez képest egy kicsit szűkös és körbeépített terület fogadott. A tornyok közelében drótkerítés húzódott, a hajdani hajórész másik végénél pedig már a házak látszottak.


Szerencsés időpontban érkeztünk. Egy csoport éppen előttünk végzett a látogatással és utánuk csak mi ketten maradtunk az évszázados falak tövében.


Így volt időn kísérletezgetni és megtalálni a legkedvezőbb nézőpontokat a fotózáshoz. Igyekeztem kizárni a zavaró tényezőket.

  
A Premontrei bazilika és a hozzá csatlakozó kolostor 1220-1234 között épült, ahol fénykorában népes szerzetesi közösség élt. Sajnos a XV. században leégett a kolostor, majd 1475-ben a premontrei rend hanyatlása miatt Mátyás király a pálos szerzetesek kezelésébe adta a templomot.




A török hódoltság alatt Zsámbék is a hódítók fennhatósága alá került. A pálos szerzetesek elmenekültek a templomból. A törökök kivonulása után a Zichy család tulajdonába került. 1763. június 28-án a nagy komáromi földrengés súlyos károkat okozott az épületegyüttesben. Leomlott az északi mellékhajó boltozata és oldalfala. Az északnyugati torony eredeti toronysisakja is elpusztult, így jóval alacsonyabb a délkeleti toronynál. A rom gazdátlanná vált, a köveket széthordták a környékbeliek. 




A hajdani kolostor dongaboltozatos termében kőtár tekinthető meg. 


 

2 megjegyzés: