2018. október 17., szerda

Őszi odúzás Alcsúton

A lehetőségeimhez képest igyekszem minél többet tenni a természetért, a madarakért, köszönetképpen az eddig kapott sok-sok szépségért, élményért. Többek között e tevékenységek közé tartozik a szokásos őszi odútakarítás is Alcsúton.



Ha október, akkor Alcsút. Az elmúlt hétvégére terveztük az akciót, szombatra ugyanis remek időt jósolt a meteorológia. Fél hétkor találkoztunk a Blaha Lujza téren, innen mentünk Imréhez, aki a szokásos szerszámok mellett most öt csereodút is kikészített. Öt személlyel és dugig megrakott csomagtartóval suhant a kocsi az autópályán. Felcsúton, a presszóban csatlakozott hozzánk Péter, így lett teljes az aznapi csapat. Míg a többiek kávéval frissítették fel magukat, én gyorsan lenyomtam egy szendvicset reggeli gyanánt. Aztán pár perc alatt átértünk Alcsútra, leparkoltunk a kertben és már indulhatott is a nap.

  
80 odú várt aznap takarításra. Most is a térkép szerinti útvonalat követve haladtunk odúról-odúra. Leemelés, kinyitás, a korábbi költés (esetleg másodköltés) ellenőrzése, takarítás, javítás, bezárás, visszaakasztás. Így tudnám röviden összefoglalni a folyamatot.


Az odúkban ilyenkor már nincs költés, de azért találhatunk bennük érdekes dolgokat. Például tojásokat, félbemaradt költésekből. Ez például egy örvös légykapó apró tojása.


Ez egy barátcinege tojása, elég ritkán találni ilyet. Imre el is rakta az oktató gyűjteményébe.


Ez pedig egy széncinege tojás egy elhullott poszméh társaságában.


Aztán sajnos előfordul, hogy a kikelés, a növekedés során pusztul el valamiért a fióka vagy éppen a szülő. E koponya meghatározásánál először két táborra szakadt a csapat, de aztán sikerült egyességre jutnunk, hogy ez egy légykapó koponyacsontja lehetett.


Ekkor tudjuk alaposan megnézni a fészkek kialakítását is, hiszen nem zavarjuk vele a madarak életét. Nézzétek csak milyen sárból készült palotát rittyentett itt magának egy parányi csuszka.


Érdemes nyitott szemmel járni az arborétumban. Például most láttam először bunkós agancsgombát.


Egy kidőlt fatörzsön pedig ezt a fehér "labdát" találtuk. Talán valamilyen korallgombafaj?


A gyöngyvirág mező is téli álomra készült már.


No és az arborétum fái... Kell még ugyan 1-2 hét az igazi színesedéshez, de már most is gyönyörű volt a kert.







Késő délutánra végeztünk a munkával, kellemesen elfáradtunk. Az időjárás is végig szuper volt. Végezetül még egy kis érdekesség. Korábban már beszélgettünk róla a többiekkel, hogy vajon mennyit mehetünk egy ilyen nap során a majd 40 hektáros területen. Most Zoli telefonján végig futott egy e célra szolgáló applikáció. 14.744 lépést és 10,48 kilométert mutatott napvégére a számláló.

2 megjegyzés: