2019. február 24., vasárnap

Mini Magyarország 4.

A bejegyzés alcíme: Balaton és környéke


A magyar tengert és környékét két híres épület, valamint a tavon ringatózó vitorlások képviselik.


Tihanyi Bencés Apátság
A Tihanyi-félsziget ősidők óta lakott, melynek legmagasabb pontján áll az I. András által építtetett templom és kolostor. A király halála után az altemplomban lelt örök nyugalomra. Korábban már egy külön posztban írtam a templomról, így további információkért és fotókért (klikk ide).


A tihanyi tájkép nem lenne teljes a híres levendulás nélkül.


A balatoni tájkép pedig elképzelhetetlen a vitorlások nélkül. A tereprendezéskor erre is gondoltak a készítők.

 
Aztán kicsit távolodva a Balatontól...


Máris megérkezünk Hévízre.


Hévízi Tófürdő
A víz gyógyító hatása régóta ismert. Már az ókori rómaiak is fürödtek benne, erre utalnak a tó fenekén talált pénzérmék és egy római oltárkő is. Hévíz meleg vizű helyet jelent. Anno gróf Festetics György kezdte meg a tó kiépítését. Utat vágatott a tóig, a tó vizére pedig tutajokból fürdőházat építtetett. Aztán a XIX. század végéig nem történt további jelentős változás a területen. 1905-ben Reischl Vencel keszthelyi sörgyáros kezdett a területen komoly építkezésbe. A jellegzetes kéttornyú fürdőbejárat is ekkor, 1907-ben épült. Hévíz a gyógyvizének köszönhetően jelenleg az ország egyik legnépszerűbb turistacélpontja.

A Mini Magyarország egy több részes poszt sorozat. Ha tetszett ez a rész javaslom megtekintésre a többi bejegyzést is.  

Minden kiállított makettről bővebb információt és további érdekességeket olvashattok a park honlapján.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése