2019. május 13., hétfő

Gül Baba türbéje

Egy 2013-as várostörténeti séta leírásának folytatása.

Következzen hát az a poszt amit a sorozat első részében megígértem a kolléganőmnek. Így láttam én a türbét még a felújítás előtt. Ugorjunk egy nagyot vissza az időben, egészen az 1540-es évekig. A most bemutatandó sírkápolna ugyanis ekkor épült (1543-1548). A budai oldalon jártunk, nem messze a Margit-híd budai hídfőjétől. Emlékszem, hogy izgatottan vártam akkor ezt a programot, mivel korábban még nem láttam a türbét. Magam sem tudom, hogy miért. Valahogy eddig kimaradt.


Elöljáróban a régi dervis rendek közül kettőt emelnék ki. Az egyik a mevleki (a kerengő dervisek) a másik pedig a bektasi (harcos dervisek) rendje. Gül baba ez utóbbinak volt a tagja. A szultán parancsára érkezett az országba. Neve pontosan "Kel Baba" azaz "Kopasz Atya" volt, de mindenki csak "Gül Baba-ként" azaz a "Rózsák Atyja-ként" ismeri. A magyarázat egyszerű. Idős korában egy derviskolostor házfőnöke volt és mint olyan rózsát viselt a turbánján. A legenda szerint a Buda elfoglalása alkalmából rendezett hálaadó ünnepen hunyt el. A szultán adta parancsba az akkori budai pasának, Mehmed Jahjapasazádénak, hogy a sírja fölé türbét emeljen. Elkészülte után ez lett az oszmán birodalom legészakibb síremléke, mely a mai napig zarándokhelyként is működik. Most pedig sétáljunk egyet a kertben. Belépve a kapun, jobb kézről látható az Élet kútja. 


A falból csörgedező víz, a születést és a gyermekkort jelképezi. A nagy medence az életutat, a felnőtté válást. A kút másik végén pedig egy kis szökőkút ontja vízsugarait. Ez jelképezi az elmúlást. Oszlopsorok és levendulabokrok között haladunk tovább, a fordulóban már látható a fali kút. 



Nagyon fontos szerepe van ennek a kis kútnak. Csak megfelelően megtisztulva lehet imádkozni. Ezért a szertartás előtt a hívők háromszor mossák meg a kézfejüket, következik az arc, a száj kiöblítése, aztán az orrlyukak, a könyök és végül a láb.

  

Ezután fordulhatunk az udvar közepén álló türbe felé, amely nyolcszög alaprajzolatú, kupolával fedett.

  
A keleti oldalon lévő bejárat felett megfigyelhető a már korábban megismert szamárhátív díszítésű ablak. Belépve az egyszerű helyiségbe mérhetetlen csend fogadott. A levegőben nagyon kellemes füstölőillat lebegett. A kápolna közepén látható a mohamedánok körében szentként tisztelt Gül Baba jelképes koporsója, melyet egy Korán idézetekkel kivarrt zöld lepel borít. Az elhunyt csontjai már nincsenek itt, mivel az 1600-as évek végén átalakították a türbét keresztény kápolnává. 

  
Gyönyörű hímzett szőnyegek és kisebb tárgyak mindenhol. Megtudtuk, hogy ezeket a zarándokok hozzák ide adományként.

  

A síremléken pedig ott a turbán, rózsákkal díszítve...


Kilépve az épületből jártunk még egyet a kertben az oszlopsorok között.



Nagyon megérintett akkor ez a hely. Remélem hamarosan én is láthatom majd a felújított türbét.

4 megjegyzés: