2019. augusztus 18., vasárnap

Máriapócsi pillanatok.

Augusztus 15. számos európai országban ünnep. Ekkor ünnepli a Katolikus Egyház az Istenszülő elszenderedését és mennybemenetelét, vagyis Nagyboldogasszony napját. Máriapócson ma tartották meg a Nagyboldogasszony búcsúját, a Szent Liturgiát a Duna Televízió is közvetítette.


Szokás szerint rengeteg ember érkezett a Nemzeti Kegyhelyre erre a szép ünnepre. Fényképezőgép nem volt nálam, ezért a mobiltelefonnal készítettem néhány fotót. 


 Egy fotón a Bazilika és a kis fatemplom








Végezetül még két fotó. Az első a Krisztus-szobor. II. János Pál Pápa 1991. augusztus 18-án, 300000 ember előtt végzett Máriapócson Szent Liturgiát. Ennek emlékére épült egy emlékpark, mely közepén áll ez a hatalmas, fából készült szobor.


A második a Csodák tornya. A Krisztus-szobor közelében épült fel ez a 23,5 méter magas kilátó, amely többek között a föld és az ég közötti kapcsolatot is jelképezi.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése