2019. december 14., szombat

Esernyősök - Varga Imre emlékére

Egy szomorú esemény okán megszakítom a zalakarosi kirándulásunk leírását. December 9-én, 97 éves korában meghalt Varga Imre szobrászművész.


Óbudán, a Fő tér és a Laktanya utca találkozásánál látható az egyik kedvenc budapesti szoborcsoportom, a Várakozók. Varga Imre alkotásához kedves, személyes emlékek is kötnek.


A szoborcsoport bronzból készült és 1986-ban állították fel, mely négy esernyős hölgyet ábrázol. Talán ezért is nevezik sokan csak úgy, hogy az Esernyősök. 


Egyszer véletlenül a kezembe akadt egy újságcikk az alkotással kapcsolatban. Érdekes, hogy addig valahogy nem is gondolkodtam rajta, hogy mit ábrázolhat valójában ez az alkotás. Egyszerűen csak egy kellemes látvány volt a számomra. Sokan fotózzák, eső esetén pedig mi is behúzódhatunk a lányok esernyője alá. 


... és a valóság? Ezek a hölgyek itt várakoznak, hosszú ideje. Kliensekre várnak az esőben. Nos, én ekkor döbbentem meg. Erre tényleg nem gondoltam. Varga Imre az esőben várakozó párizsi utcalányokat látva kapott ihletet, és készítette el ezt a szoborcsoportot. Ettől függetlenül továbbra is kedvenc maradt, olyannyira, hogy egy korábbi blogom fejléce is ezt a szoborcsoportot ábrázolta.


Végezetül néhány mondat a művész életútjáról.


Varga Imre 1923. november 1-jén született Siófokon. Középiskoláit a székesfehérvári és budai cisztercitáknál kezdte, majd Szombathelyen fejezte be. Katonai akadémián diplomázott, a második világháborúban pedig repülőtisztként szolgált. Hadifogsága után, 1945-ben tért vissza Magyarországra. Később felvették a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol Pátzay Pál és Mikus Sándor volt a mestere. Munkásságának legjelentősebb területe a köztéri, monumentális kompozíciók tervezése és kivitelezése volt. Varga Imre többek között Munkácsy-, Kossuth- és Herder-díjas érdemes és kiváló művész volt. Nyugodjon békében!

4 megjegyzés:

  1. A szoborcsoport varázslatos, engem teljesen elbűvölt, ha Pesten járok, feltétlenül fel fogom keresni. A története pedig...így talán még érdekesebb:)) Isten nyugosztalja a művész urat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök ha ennyire tetszett! Tavasszal és nyáron különösen szép a szoborcsoport a környező virágágyásoknak és a kifüggesztett muskátliknak köszönhetően.

      Törlés
  2. Nem olvastam a szomorú hírt...
    Számomra a mohácsi Radnóti szobor a legcsodásabb, vagy talán engem leginkább megható alkotása.
    https://www.kozterkep.hu/1133/radnoti_miklos_szobra_mohacs_varga_imre_1970.html#
    Itt vannak a szobrai: https://www.kozterkep.hu/alkotok/megtekintes/1712/varga-imre

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a mellékelt linkeket.
      A Radnóti szobor valóban megindítóan szép. Pár éve voltunk Mohácson, alaposan bejártuk a várost, de sajnos ez a szobor valahogy kimaradt a felfedezett látnivalók közül. Legközelebb ha arra járunk...

      Törlés