2019. december 29., vasárnap

Kolodko szobrok nyomában

Bízom benne, hogy mindenkinél csodálatosan telt a karácsony. Az ünnep, a pihenés után mi úgy gondoltuk, hogy jól esne egy kis séta a városban. Régóta tervben volt már, hogy felfedezzük a budapesti Kolodko gerillaszobrokat. Így a cél adott volt, elindultunk.


Napos időben és dermesztően hideg szélben jártuk az utcákat és a tereket. Télen korábban is sötétedik, így természetesen nem volt időnk felfedezni az összes szobrot. Ennek fényében nagyon elégedettek vagyunk az első felfedezőút eredményével.


Főkukac
A nagy ho-ho-horgász című rajzfilmből ismert mókás kukac a Bem rakparton található. Ez volt Kolodko Mihály első budapesti gerillaszobra.


A tank
A "Ruszkik haza!" feliratú harckocsi is a Bem rakparton található. 2017 áprilisa óta áll a Kossuth hídnak emléket állító kő közelében.



A bűvös kocka
Rubik Ernő zseniális találmányának emléket állító miniszobor is a Bem rakparton található.



A kockásfülű nyúl
Gyermekkorunk egyik legismertebb mesehőse a Budavári Sikló végállomása mellett kémleli távcsövével a pesti oldalt.



Az öngyilkos mókus
A szobor a Falk Miksa utca elején található, a Colombo szobor mögött. Sajnos a helyszínelés fehér körvonala már meglehetősen kopott volt.


Lisa Simpson
A Simpson család című amerikai rajzfilmsorozat egyik szereplőjét a Jászai Mari téren találtuk meg.


Breki
A Muppet Show egyik főszereplőjének szobrát a Szabadság téren találtuk meg, a díszkorlát tövében. Valakitől egy lila sálat kapott, így jól bírta a hideg szelet.


Holdjáró
A kis szobor stílszerűen a Hold utcában lett kiállítva és Pavlics Ferenc magyar mérnök munkássága előtt tiszteleg. Ő tervezte ugyanis a holdjárót, amely a világ első Földön kívüli járműve volt.



Mekk Elek 
A kétbalkezes "ezermester" kecske a Széll Kálmán téren található. Ő is kapott valakitől egy meleg sálat ajándékba.
A mester mellett több egyéb apró szobrot is felfedezhetünk még a téren.





Ezek azonban nem Kolodko szobrok! A Széll Kálmán tér felújításakor több mint 30 apró szobrot helyeztek el, melyek Plank Antal szobrászművész alkotásai. Az ok pedig nagyon prózai, ugyanis ezek akadályozzák meg, hogy ne lehessen gördeszkával végigcsúszni a padokon vagy a virágtartókon.


Kolodko Mihály (Mihail Kolodko, 1978-) ungvári születésű szobrászművész. Első apró alkotásai még Ungvár utcáin jelentek meg. A kis méretű szobrok elkészítése onnan eredt, hogy a nagy méretben készülő szobrokat is először kis méretben kell elkészíteni. Később Budapestre költözött a családjával. Itt alkot, a kihelyezett miniszobrai pedig hihetetlenül népszerűek. Terveink szerint mi is hamarosan folytatjuk majd a felfedező körutunkat.

6 megjegyzés:

  1. Élvezettel sétáltam veletek - nekem tetszenek ezek a mini-alkotások.
    A további keresgélésben segíthet ez az oldal:
    https://www.kozterkep.hu/alkotok/megtekintes/6186/mihajlo-kolodko

    VálaszTörlés
  2. Jó, hogy írtál róla, nem láttam még őket.

    VálaszTörlés
  3. Tök jó, hogy leírtad, egyszer lehet mi is felfedezzük őket....

    VálaszTörlés