2020. január 15., szerda

Újra a Kolodko szobrok nyomában

Az elmúlt hétvégén még remek, napsütéses időnk volt, így újra nyakunkba vettük a várost. Folytattuk a Kolodko szobrok felkutatását. Először a Szabadság térre vezetett az utunk. 


A balta
Nem olyan régen van kinn ez a miniszobor, melyen ottjártunkkor egy fekete szalagot lengetett a szél. Joggal vetődhet fel a kérdés, mit keres egy balta ezen a téren. Bizony okkal került oda, ugyanis ezzel "vágott vissza" a szobrászmester egy korábbi történésre.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
Usánka
Előtte a fotón látható szobor állt ezen a helyen. A művész ezzel próbálta meg felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy az orosz befolyás máig jelen van az országban. Úgy tűnik az egyik párt politikusa félreértette a szobor üzenetét, mert baltával leverte azt, majd a Dunába dobta. Az indoklása szerint egy szovjet megszállási emlékmű is sok ezen a területen, nemhogy kettő. 


Lufikutya csonttal
A szobor a Dunakorzón lett kiállítva, a Lánchíd közelében. Nagyon pici alkotás. Mi először simán elsétáltunk előtte - igaz akkor még erős árnyékban volt - de végül csak megtaláltuk.


Herzl Tivadar
Folytattuk a sétát. A korzóról a Dohány utcai Zsinagógához tartottunk. Itt találtunk rá egy villanyoszlopon a zsidó származású, osztrák-magyar író, újságíró, politikus miniszobrára. Az elhelyezésével az egykori szülőház helye lett megjelölve.



Seress Rezső
Gondolom mindenki számára ismert a Szomorú vasárnap című dal, melyet Seress Rezső szerzett. A mű ugyan meghozta számára a világhírt, de az anyagi siker sajnos elmaradt. Ezért kiegészítésként kis kocsmákban zongorázott - köztük az Akácfa utcai Kispipában.



Búvár
Aki a New York Palota közelében egy tűzcsap tetején üldögélve őriz egy kulcsot. Egy legenda szerint Molnár Ferenc író dobta a Dunába a kulcsot, hogy az akkor megnyitott kávéház éjjel-nappal nyitva maradhasson. Ám "jött" ez a kis búvár, aki megkereste a folyóban a „Világ Legszebb Kávéháza” kulcsát. Majd elhozta azt  ide és azóta is itt őrzi, hogy többé ne lehessen visszadobni a Dunába.


A tizennégy karátos autó
Következő célpontunk a Hevesi Sándor tér volt. Itt Rejtő Jenő 1940-ben megjelent művének címadó járművét örökítette meg Kolodko.



Noé bárkája
A Hevesi Sándor térről a közeli Bethlen Gáborra térre sétáltunk tovább. Itt a Mózes könyvéből jól ismert Noé bárkáját örökítette meg a szobrász.


A bárka egyik oldalán kis színes ablakok sorakoznak. Ha megfelelő irányból érkeznek a napsugarak, akkor a túloldali ablakon benézve szivárvány látható. Sajnos akkor éppen árnyékban állt a szobor.



Piszoár
Aztán buszra szálltunk, hiszen a következő célpontunk a Vajdahunyad vára volt. A sétány támfalán található ez a miniszobor. Kolodko ezzel a piszoárral a francia Marcel Duchamp művére kívánt utalni, amit 1917-ben a Független Művészek Társaságának éves New York-i kiállítására készített a művész, de végül azt nem fogadták be.
Ezzel a szoborral zártuk a szombati sétánkat, de még nem volt teljes a felfedező út. Van ugyanis még két Kolodko szobor, amit kicsit körülményesebb "becserkészni". Ezeket elosztottuk egymás között a feleségemmel, külön-külön kerestük fel, hogy teljes legyen a kép.


Harry Houdini
Ez a szobor a Király utcában, a K11 Művészeti és Kulturális Központban tekinthető meg, de csak hétköznap és csak a nyitvatartási idő alatt. A fotókat a feleségem készítette mobiltelefonnal. A "miniszobor" a híres illuzionistát ábrázolja hivatása gyakorlása közben, talpig láncban, bilincsekkel és lakatokkal. 



Liszt Ferenc
Az imént említett második szobor pedig a repülőtéren található. Tegnap este munka után beszaladtam az utasterminálhoz. Késő este volt már és a szobor az érkezési szinten egy sötét beugróban van kiállítva. Mobiltelefonnal készült ez a fotó is. Meglehetősen rossz minőségű, de dokumentálásra most megfelel. Liszt a hangversenyek miatt rengeteget utazott. Itt a művész a bőröndjén üldögélve várakozik. Az alkotáshoz egy kottalapból hajtogatott papírrepülőgép is tartozik, amely a zene örökkévalóságát szimbolizálja (a fotó jobb oldalán, a talpazatnál látható). 

Ezzel lett teljes a jelenlegi paletta. Reméljük hamarosan újabb kis szobrokkal örvendeztet meg minket a szobrász és mi ismét útra kelhetünk!

6 megjegyzés:

  1. A balta sztorihoz:
    https://444.hu/2020/01/03/budapest-nepszeru-gerillaszobrasza-penteken-baltaval-vagott-vissza-a-szabadsag-teri-miniszobrat-baltaval-levero-szelsojobbosnak
    Ehhez No comment...
    Szuperjók ezek a kis szobrok - VAN mondanivalójuk, történetük - nekem nagyon tetszenek !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Mi is nagyon megkedveltük őket. Élveztük a sétát, a keresést. Kis túlzással olyan volt mint egy kincsvadászat :)
      Reméljük hamarosan újabb miniszobrokkal találkozhatunk az utcákon.

      Törlés
  2. Köszönöm az érdekes tárlatvezetést! :)
    Különleges történetek örökítenek meg, és meglepő megformázások ezek a kis szobrok.

    VálaszTörlés
  3. Jó kis séta, szép szoborcsokor, érdekes látnivalók! Élvezet volt olvasni.

    VálaszTörlés