2020. július 16., csütörtök

Üstökös a láthatáron

Hogy mi mindenre nem képes egy érdekesen és legfőképp érthetően megírt cikk! A blog olvasói már tudják, hogy nálam az égbolt fotózása a napkeltékkel és naplementékkel nagyjából ki is merül. Nem szoktam asztrofotókat készíteni, éjjel szuper vagy vörös Holdat fotózni. Pár hete már hallani a médiában a Neowise üstökösről, de valahogy ez sem keltette fel az érdeklődésemet - most szerdáig.


Aznap délelőtt olvastam végig a bevezetőben már említett cikket, mely hatására kivételt tettem. Érdekes írás volt, benne néhány "varázsszóval". "Legutóbb az ókori emberek láthatták, legközelebb 6766 év múlva lesz ismét Föld közelben, tiszta égbolt esetén (és egy kis szerencsével) szabad szemmel is megfigyelhető stb." Gondoltam nem várok a következő közelítésre (hahaha), megpróbálom most becserkészni az égi vándort. Tudtam, hogy a szúnyoghadak nagyon megkeserítik majd az utamat, de azt is bevállaltam. Eleinte tényleg brutálisak voltak, de úgy fél flakon OFF-nak és a hosszú ruházatnak köszönhetően később már elviselhető volt a helyzet.


Este fél 9-kor indultam el otthonról. Kissé még felhős volt a horizont, de bíztam az előrejelzésben, mert 9 óra utánra már tiszta égboltot jósoltak. Ez szerencsére így is történt. Elég sokat kellett gyalogolnom, hogy elérjek egy fénymentes partrészre. Távcsővel pásztázni kezdtem a cikkben javasolt északi égboltot - sokáig eredménytelenül - miközben folyamatosan harcoltam a szúnyogokkal. Végül az ÉNY-i égbolton pillantottam meg a keresett fénycsóvát, 22.15-kor. Én csak távcsővel láttam, szabad szemmel nem. (Ma olvastam egy újabb cikket, mely szerint ugyan egészen augusztusig látható még az üstökös, de a fénye már fokozatosan gyengül.)


Felállítottam az állványt és próbáltam elfogadható fotókat készíteni a vaksötétben. Nem volt egyszerű. De milyen a kezdő szerencséje? Az egyik fotó exponálása közben még egy hullócsillag is beúszott a képbe.


C/2020 F3 (NEOWISE)
Shooting Date/Time 2020.07.15. 22:47:57

Ez volt az első "asztrofotózásom" rövid története. Az időjárástól függően lehetséges, hogy valamelyik nap még felnézek az éjszakai égboltra...

2 megjegyzés:

  1. Kicsit irigyellek. Az én udvaromból sehogy se látszott az üstökös (nagyjából tudtam a helyét) - viszont éjjel - autóval a városon kívülre én már nem merek menni. Így hát örülök, hogy legalább "nálad láthattam"....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos már engem is későn kapott el az üstökösvadászat szele. A mások által feltöltött fotók alapján, pár héttel korábban már a naplemente fényeinél is látható volt a csóva. A gyengülő fénye miatt én már csak éjjel láthattam. Örülök ha tetszett!

      Törlés