2020. augusztus 29., szombat

Mögöttem az utódom - Kolodko

Tudom, picit másképpen szól a címnek választott szólás, de nem elírás. Mindjárt meg is magyarázom. Július elején újabb kis miniatűrökkel gazdagodott a Kolodko szobrok kis csapata. Ezúttal Kőbányán, a Dreher Sörgyáraknál állított fel két szobrot a művész. Az egyik a gyár előtti területen látható, egy söröskocsit és két dreheres lovat ábrázol. Ottjártunkkor is folyamatos volt a kamionforgalom a teherportán. Manapság már hatalmas 24 tonnás kamionokkal szállítják a sört. A poszt indexképének választott fotón éppen egy kamion fordul be a szobor mögött a gyárterületre.


Azt hiszem így már érthető a kissé átfogalmazott mondás. A kis szoborkompozíciónak egy látványos mészkőhíd biztosít alapot.




Sajnos a fotózáshoz közel sem voltak jók a fényviszonyok. Összefüggő fátyolfelhőzeten keresztül átszűrődő ellenfényben kellett exponálnom. 




A Kőbányai Serfőző Társaság 1854-ben lett alapítva és a sörfőzde felvirágzása id. Dreher Antal nevéhez kötődik. Neki állít emléket a második Kolodko szobor. Ez viszont a gyárudvaron lett felállítva. Természetesen érdeklődtünk a Főportán, hogy hogyan tudnánk megnézni és lefotózni a szobrot. Sajnos a járványhelyzet miatt teljes zárlat van érvényben, nem látogatható. A zárlatfeloldás után is csak szervezett gyárlátogatás keretén belül lehet majd megnézni a szobrot. Addig is megmutatom a gyár által közzétett fotót.

Fotó: Dreher Sörgyárak
 
Az egész alakos szobor id. Dreher Antalt ábrázolja, amint egy korabeli söröshordó dugóján áll. Kezében sétapálcát tart, háttérben pedig a főzőház.
Útban a sörgyárhoz, a villamos áthaladt a józsefvárosi Teleki téren. Ott is láttunk egy pár érdekes szobrot, így visszafelé leszálltunk, hogy közelebbről is megnézhessük őket.


Az egyik szobor természetesen a névadót ábrázolja. Gróf Teleki László egy pad szélén üldögél karba tett kézzel. Gondolom jó néhány szelfi készült már itt a szoborral.


A második szobor egy ószerest ábrázol. A múlt század első felében egy használt cikk piac működött a téren. Ennek állít emléket az áruját kínáló ószeres szobra. Úgy tűnt, hogy a jobb kezét kézfogásra nyújtja, de ezt most a járványhelyzet miatt mi nem fogadtuk el. 


A harmadik - számunkra legjobban tetsző - szobor a Lámpagyújtó volt. 


Az alkotás az első gázgyárra (vagy másképpen légszeszgyárra) utal. Ugyanis ebben a kerületen épült fel a főváros első gázgyára, 1855-ben. 


Az első gázlámpák 1856. december 24-én gyulladtak fel Budapesten. Mindhárom szobor Mészáros Attila szobrászművész alkotása.


Jó kis séta volt, ajánlom a figyelmetekbe az összes most bemutatott szobrot.

2 megjegyzés:

  1. A mini-szobrok tetszenek - ellentétben a mindent-elárasztó, nem is tudom miképp jelzőzzem - (egy kaptafára-készülő/tucat ?) szobrokkal. Nem igazán tudnék rá magyarázatot adni, de ezek a most már mindenhol látható "tömeg-alkotások" nekem cseppet sem tetszenek.Na jó, ez magánvélemény - semmi kifogásom ellene, ha mások értékelik ezeket.Mert ugye ízlések és pofonok...
    Ezt a Corona-hisztériát pedig nem értem. Sőt egyre kevésbé értem, vagy egyre jobban ? Egy fotó elkészítésével megfertőzted volna a sörgyár összes sörét/dolgozóját ?
    No, mindegy - ilyen világban élünk - míg hagyjuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekünk a Lámpagyújtó szoborkompozíció kimondottan tetszett. Jópofa és vidám alkotóeleme a felújított Teleki térnek.
      Én megértettem és elfogadtam a biztonságiak információját. Hatalmas gyárterület, melyre szigorított volt a beléptetés. Megjegyzem elég nagy fotósforgalmat generálnak ám ezek a kis szobrok :) Nekünk is várakozni kellett pár percet, hogy az előző fotóskolléga végezzen a lovaknál.

      Törlés