2020. december 29., kedd

Egy kis szünet

Szerencsére elég nagy biztonsággal közlekedem a jégen, az idejét sem tudom, hogy mikor csúsztam el utoljára. Szokták volt mondani, hogy egyszer minden sorozat megszakad, hát ez nálam most vasárnap történt meg. Sikerült rálépnem az egyébként teljesen száraz úttesten, egy alig két tenyérméretű vizes foltra... melyet mint utóbb kiderült vékony jégréteg borított. Abszolút nem számítottam rá, így abban a pillanatban már estem is. Ösztönösen a kezemmel próbáltam fékezni az esés erejét. Így sajnos a csuklóm szinte merőlegesen kapta a hatalmas ütést. A következő pillanatban éles fájdalom hasított az alkaromba.


Azonnal duzzadni kezdett a csuklóm, a fájdalom folyamatos és masszív maradt. Nem volt kérdés, irány az orvosi ügyelet. A röntgenfelvétel alapján gyorsan kiderült, hogy több helyen eltört a csuklóm, így már begipszelt alkarral tértem haza. Sajnos még ezzel sincs vége a történetnek. Tegnap egy CT vizsgálat után bizonyosságot nyert, hogy az egyik törött részt csak műtéti úton lehet helyreállítani, ezzel indítom majd az új esztendőt. Így most egy időre elköszönök, de amint lehetséges visszatérek! Addig is sikerekben és egészségben gazdag új évet kívánok minden kedves olvasónak... és a jégen csak óvatosan!     

8 megjegyzés:

  1. Jobbulást, az új esztendőre pedig a legjobbakat kívánom neked.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Én is minden jót kívánok a következő évre!

      Törlés
  2. Melyik kezed/csuklód ? Mert nem mindegy...
    Persze akármelyik, ennél rosszabbkor azt hiszem nem törhetett volna el. Remélem, elláttak rendesen, és kívánom, mielőbb essél túl a műtéten - bármilyen kicsi is, manapság az ember szinte fél kórházba, orvosok közelébe jutni.
    Hiányozni fogsz - igyekezz hát gyógyulni ! Koncentrálj arra, hogy ha nem is túl vidáman indul az év, a hátralévő háromszázakárhány nap még lehet jó !!!! Amit szívből kívánok is !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobb csukló és jobb kezes vagyok. Igen eddig minden rendben volt az ellátással. Bízom benne, hogy a műtét során sem lesz komplikáció.
      Köszönöm a kedves szavakat, igyekszem majd mihamarabb visszatérni. Sokkal nyugodtabb és legfőképpen egészségben gazdag új esztendőt kívánok!

      Törlés
  3. Jobbulást és végső gyógyulást kívánok! És sok szép fotózást 2021-ben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a jókívánságot! Szép fényeket és sikeres pályázatokat kívánok!

      Törlés
  4. Mielőbbi gyors felépülést kívánok neked, hogy minél előbb hozhasd a szép fotóidat! BÚÉK!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, bízom benne, hogy gyorsan felépülök. Boldog új évet kívánok és jó egészséget!

      Törlés