2021. szeptember 15., szerda

Középkori templomok útján - Márokpapi

2021.09.13.
Csaroda után Márokpapi felé vettük az irányt. A község két település Márok és Papi egyesülésével jött létre 1941-ben. A falu legnagyobb nevezetessége a református templom, mely a középkorban Márok temploma volt.


A templom előtt egy gépkocsi, a kapuban pedig egy munkagép állt. A templomkertben építési anyagok és állványozási anyagok voltak felhalmozva. Felújítási munkálatok zajlottak. A kerítésfestéssel éppen végeztek a munkások, tőlük érdeklődtünk a belépési lehetőségről. Benézhettünk, de kérték óvatosan mozogjunk, mert benn is voltak anyagok, munkaeszközök.


A Szűz Mária tiszteletére felszentelt templom a XV.században épült. A faliképeket itt is lemeszelték, miután református templom lett. Az épületet 1939-ben villámcsapás érte és leégett. A újjáépítés során sikerült megmenteni és megőrizni a csúcsíves kapukeretet, a szentély gótikus bordázatát és a szentségtartó fülkét.
 

 A jelenlegi beltér egyik éke, a hangvető szószék, mely 1789-ben készült.


A falakon látható freskótöredékek az 1999-es restaurálás során kerültek feltárásra. 



A templom nyugati homlokzata előtt tornyosul a 15 méter magas, alacsony, ereszes, galériás harangláb.




1 megjegyzés: