2022. május 15., vasárnap

Kolodko szobrok a Sóúton

2021.09.16.
Azt hiszem nem túlzás, ha azt írom, hogy ennek a bejegyzésnek a létrejötte a "szerencsés csillagállásnak" is köszönhető. Egyik este, vacsora után a feleségem kicsit böngészett az interneten és egyszer csak egy hírre lett figyelmes. A történelmi Sóúton felállított Kolodko emlékszobrokról szólt a hír, melyben megemlítették Vásárosnamény nevét is. Sokakhoz hasonlóan mi is nagyon kedveljük a kárpátaljai szobrászművész miniszobrait, de erről eddig semmit nem hallottunk. Lázas guglizásba kezdtünk, sokáig teljesen eredménytelenül. Mígnem feldobott a kereső egy nyilvános Facebook fotót. A képen egy kisgyerek volt látható a mamájával amint éppen megsimogat egy kis szobrot. Az édesanya által írt rövid kísérőszöveg szerint mindennap meglátogatják ezt a kedves figurát. A helymeghatározásnál pedig valóban Vásárosnamény szerepelt. Több órányi autóútra a fővárostól, felállítottak egy Kolodko-szobrot éppen abban a városban ahol mi megszálltunk és mi még csak nem is hallottunk róla. Hát mi ez ha nem szerencsés csillagállás?


Az elutazásunk előtti utolsó napon Vásárosnamény látnivalót szerettük volna megnézni, mely immáron kiegészült a szobor felkutatásával is. Szerencsénk volt, mert elég gyorsan rátaláltunk a város egyik központi pontján.


Mire is emlékeztet minket ez a kis szobor? A középkorban működött egy úgynevezett Sóút. Ezen szállították a kárpátaljai és erdélyi sóbányákból kibányászott kincset, mely abban az időben meglehetősen drága árucikk volt.


Ezt jól mutatja, hogy anno sok település éppen a sóbányái miatt kapott városi rangot. A kereskedelemnek is fontos szerepe volt a települések fejlődésében, hiszen éppen a bányák valamint a kereskedelmi- és vásárutak mentén jöttek létre jelentősebb városok.


Nos, erre a sószállító útra emlékezve - pályázati forrásból - öt kárpátaljai és öt magyar településen kerültek felállításra Kolodko Mihály alkotásai. Ukrajnában Visken, Huszton, Királyházán, Nagyszőlősön és Beregszászon, míg Magyarországon Vásárosnaményban, Tiszabecsen, Csengerben, Nyírbátorban és Nagykállóban. 


A só szárazföldi szállítására nagyon erős, úgynevezett "vasasszekereket" használtak, erre halmozták fel a sózsákokat. A mészkő posztamensen álló szoborkompozíció három sózsákon ülve megpihenő sókereskedőt ábrázol.


2021.09.17.
Nyírbátor, a sókereskedő szobra esőben, mobiltelefonnal fotózva.


2021.09.17.
Nagykálló, a sókereskedő szobra esti szürkületben és esőben, mobiltelefonnal fotózva.
 

 

4 megjegyzés:

  1. Ez ám a szerencse ! És hogy lehet örülni az ilyesminek - néha a "kis felfedezések" vetekszenek a nagyokkal....Nem tervezitek a többi felkeresését (leszámítva mondjuk Ukrajnát.....)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is pontosan így éreztük, igazi szerencsés csillagállásunk volt :) Akkor ez a három szobor fért bele az ütemtervbe, de természetesen megkeressük majd a maradék két magyar szobrot is - ha legközelebb arra járunk.

      Törlés
  2. De jó! Ezek a Kolodko szobrok remekek, és nagyon érdekes leírást adtál hozzá!

    VálaszTörlés
  3. Ez ám a szerencse ! És hogy lehet örülni az ilyesminek - néha a "kis felfedezések" vetekszenek a nagyokkal..ចាក់បាល់

    VálaszTörlés