2017. október 25., szerda

Martonyi Pálos kolostor

Ugorjunk egy nagyot, egyenesen az ország északi részébe. Az új célpontunk a Martonyi Háromhegyi Pálos kolostorrom volt. Szalonnán kértünk egy kis útbaigazítást. Megtudtuk merre induljunk és azt is, hogy Martonyi falu előtt egy kis út kanyarodik fel a hegyre - azon kell elindulnunk. A pontos instrukció úgy szólt, hogy menjünk fel kocsival a tisztásig ahol egy kis földút kezdődik. Ott leparkolhatunk aztán irány az erdő. Megköszöntük a szíves útbaigazítást és elindultunk. Kiértünk Szalonnáról és hamarosan feltűntek Martonyi első házai. Bal oldalunkon a hegytetőn tűként meredt az ég felé a martonyi TV torony. A hegyre vezető aszfaltozott út is a helyén volt. Gyönyörű virágos domboldalon kanyargott az út egyre fel. Elértük az erdős hegyoldalt. Haladtunk tovább, láttunk ugyan egy-két földutat, de mi nem csábultunk el! Vártuk, hogy a tisztáshoz érjünk. Az út egyre meredekebb lett, olykor éles kanyarokkal. Nem lehetett lendületesen vezetni, mert nem tudhattam a következő kanyarban nem bukkan-e fel egy jármű szemből. Csak haladtunk rendületlenül a csúcs felé, olykor már egyes sebességi fokozatig kellett visszakapcsolnom, hogy ismét lendületet vegyünk. A tisztás meg sehol! Ez így ment hosszú perceken keresztül, bizony jól jött volna valamilyen négy kerék meghajtású terepjáró. Gondolom az erdészek azzal járják ezt a területet. Egyszerre csak megritkultak a fák és hirtelen vége lett az útnak. Felértünk a hegytetőre, előttünk magaslott egy kerítés. Kamerák, figyelmeztető táblák mindenhol. Ott álltunk a TV torony tövében ... de hol van akkor a tisztás? A nagy melegben kicsit hagytam pihenni a motort, majd a zsebkendőnyi területen jöhetett az Y forduló. Kijött belőle vagy egy tucatnyi. Elkezdtünk lefelé ereszkedni és most már négyen kerestük árgus szemekkel a tisztást. Nagyjából félúton felfigyeltünk egy nagyjából 2 m2-es zöld területre, ahonnan a bokrok között egy földút vezetett az erdőbe. Ez lenne talán a tisztás? Turistautat jelző táblát sehol sem láttunk. Behajtogattuk a kocsit a tisztásra és akár rögtön ki is rakhattuk volna a parkoló megtelt táblát. Jött a következő csata, mégpedig a böglyökkel. Hemzsegtek a környéken. Ahogy kinyitottuk a kocsi ajtaját, egyből támadtak. A lányok kiszálltak és beszaladtak a földútra, magamra vállaltam a mentesítési feladatot. Miután sikerült végre lezárni a kocsit én is elindultam a többiek után. Egy erdőgazdasági úton indultunk el. Hamarosan láttuk, hogy jó úton és jó irányban megyünk, ugyanis a fatörzseken végre feltűntek az első turistajelzések. Kellemes hűst nyújtó lombok alatt haladtunk, szerencsére a böglyök ide már nem követtek minket.


A terep könnyű sétával leküzdhető, a földút szinte mindenhol nagyon jól járható.


Néhol láttuk a korábbi viharok eredményét. A kidőlt fák olyan hatást keltettek mintha óriások marokkó játékába csöppentünk volna.

  
Bal oldalunkon meredeken emelkedett a hegyoldal, jobb oldalt pedig folytatódott csak ellentétes irányban, lefelé. A gyertyános tölgy dominált ezen az erdőrészen.

  
Idővel ritkultak a fák és kiértünk egy igazi erdei tisztásra. Felnézve a csúcs felé már ismerősként köszöntöttük a tornyot.

  
A tisztáson példás rendekben száradt a korábban lekaszált fű, jól jön majd a téli hónapokban a környékbeli gazdáknak. Itt is láthattunk egy remek útbaigazító táblát. 

  
Innen rövid szakaszon meredekebb lett az ösvény, olykor mély vízmosásokkal szabdalva. Már közel voltunk és hamarosan meg is láttuk a romot a fák lombjai között. 


Ja, csak ennyi? Ezért gyalogoljak az erdőben? Na, neee... Bizonyára többen legyintenek majd így a képek láttán.


Valóban. Itt nincsenek cirádás kőminták, szobrok, freskók, egyéb érdekes kiegészítők. Itt maga az épület a látnivaló. Az egyhajós kolostor 1347-ben épült fel és a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelték fel. Az idő vasfoga meglátszik rajta, de még mindig áll. Sőt, ez a kolostor maradt meg a legjobb állapotban a Pálos rendi szerzetesek korából.


A Pálos rend 1309-ben kapta meg a pápai jóváhagyást a működésre. Ők azok a barátok akik fehér kámzsát viselnek. Kisebb-nagyobb szünetekkel ugyan, de a rend még ma is működik. Anno a törökök, itt az erdő mélyén is megtalálták a kolostort. Feldúlták és akkor vált lakhatatlanná. Aztán csak pusztult tovább. Évszázadok teltek el, míg végül 1996-ban az Aggteleki Nemzeti Park tulajdonába került. A belső térben ekkorra már két hatalmas tölgyfa vert gyökeret. Képzeljétek el, az egyik állítólag több mint 140 éves monstrum volt. Hatalmas gyökérzete már a főfalak stabilitását veszélyeztette, ezért a kivágásuk mellett döntöttek. 

  

A kolostorrom oromfalait stabilizálták és egy új tetőszerkezetet is kapott.

  
A kilencvenes évek végén megkezdődtek a feltárások, mely során csaknem 400 kőfaragvány került a felszínre. Ezek sokat segítettek abban, hogy a rekonstrukció után eredeti állapotában láthassuk majd az épületet.

  
Egyszerű, román stílusú építészeti vonások. Keskeny, szűk, csúcsos ablaknyílások, minimális formai dísz az oszlopokon...

  

Pár sorban és képben, ennyit szerettem volna megmutatni az olvasóimnak. Remélem a korábban nagyot legyintők is kedvet kaptak az erdei sétához. Sietnünk kellett vissza a tisztásra mert a közeli hegytető mögött egy kiadós nyári zivatar előfutárai jelentek meg.

  
Szerencsére még időben visszaértünk a kocsihoz, sőt még a hegyről is sikerült leérnünk. Mikor kikanyarodtam a műútra akkor kezdett el szakadni az eső. 

10 megjegyzés:

  1. Nincs is messze tőlünk, és eddig még nem hallottam róla. Köszönöm a szép képeket és a hozzájuk írt ismertetést! Jó kis kalandos út volt, de megérte!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök ha tetszett és újat mutathattam.

      Törlés
  2. Nagyon szépek az erdei képek, különösen a 2. Óvó, védő erdő. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Minden tekintetben, de különösen a bögölyvédelemnek örültünk :)

      Törlés
  3. Da ganas de adentrarse...un saludo desde Murcia...

    VálaszTörlés