2018. december 31., hétfő

Merzse - Viszlát 2018!

Elérkezett az év utolsó napja. Az előző évekhez hasonlóan ismét összejöttünk a Merzsén egy kis év végi madarászásra, odúzásra, no és egy koccintásra.


2018. december 27., csütörtök

Gyulai vár

A kombinált belépőjegyünkkel természetesen megnéztük a legismertebb gyulai látnivalót is. A várnéző túrák során az ember hegyekre, meredeken emelkedő ösvényekre, majd a csúcsra felérve lélegzetelállító kilátásra készül. E tekintetben a gyulai vár kilóg a sorból, egy igazi különlegesség.


2018. december 22., szombat

A gyulai Almásy-kastély

A városi séta után nézzünk meg közelebbről egy-két nevezetes gyulai látnivalót. Mi kombinált belépőjegyet vettünk, mellyel négy kiemelt nevezetességet nézhettünk meg két nap alatt, kedvezőbb áron. Ezek közé tartozott az Almásy-kastély valamint a toronykilátó.


2018. december 15., szombat

Gyula a történelmi fürdőváros

Késő délután érkeztünk meg Gyulára, az egyik legszebb és legélhetőbb dél-alföldi kisvárosba. A Park Hotelben foglaltunk szállást, az elkövetkezendő nyolc napban ez volt a "bázisunk". 


2018. december 8., szombat

Makói görögkatolikus templom

Délre harangoztak éppen amikor befejeztük a sétát a tanösvényen. Ekkor jutott eszembe, hogy Makón is van egy görögkatolikus templom. Időnk még volt bőven, így gondoltuk megnézzük. Ilyen esetben is hasznos társ az okostelefon, pár perc múlva már úton is voltunk a kinézett címre. Beértünk a városközpontba, de a kívánt útvonalon valamilyen ideiglenes lezárás miatt nem tudtunk továbbhaladni. A többi lehetőség pedig vagy egyirányú volt vagy éppen az ellenkező irányba vezetett. A GPS pedig folyamatosan a lezárt útvonalra akart visszavezetni minket. Végül a helyiektől próbáltunk útbaigazítást kérni. Mint kiderült nekik is gondot okozott ez a lezárás, mert csak a harmadik embertől (a postástól) kaptunk pontos útbaigazítást. Végül egy nagy kerülővel csak megérkeztünk a templomhoz.


2018. december 4., kedd

Lombkoronák között

Most pedig akkor vissza a Dél-Alföldre. Három nap után köszöntünk el Szegedtől. Gyulán volt lefoglalva a következő szállásunk, melyet szokás szerint csak délután foglalhattunk el. Így erre a napra terveztük be egy makói nevezetesség megtekintését. A gyér forgalomnak köszönhetően hamar megérkeztünk a kis alföldi városba, a GPS segítségével pedig gyorsan megtaláltuk a Lombkorona sétányt is.


2018. december 2., vasárnap

Fagyos vadlúdlesen

Aktualitása miatt egy bejegyzés erejéig most megszakítom a napfényes dél-alföldi kirándulásunkról szóló sorozatot. November közepén a Dinnyés-fertő volt a következő MME szervezésű hétvégi túra célpontja, Imre és Zsombor vezetésével. Imre kérdezte ugyan, hogy tudok-e menni, de egyéb elfoglaltság miatt végül kihagytam azt a túrát. Nagyon szeles, de még szép, napos szombaton járták meg Dinnyést és később a túráról szóló blogbejegyzésben olvastam, hogy többek között láttak vörösnyakú ludakat is. Aztán a héten, Fenyvesi Laci (DINPI) kétszer is jelezte a Birding.hu-n, hogy Ő is látott néhány példányt a fertőn. Ez a madár még hiányzik a fajlistámról, így e jelzéseken felbuzdulva végül tegnap reggel én is elindultam Dinnyésre. Tompa szürkeségben húzott ki a vonat a Déliből, alig volt utas a kabinban. Kényelmesen elhelyezkedtem egy négyes ülésen. Külön hely jutott a dugig megpakolt hátizsákomnak is, melyet reggel lemértem - csak úgy kíváncsiságból. A spektív, a fényképezőgép, a távcső, az enni- és innivaló valamint egy-két szükséges apróság 9,7 kilogrammot nyomott összesen. Az állványt kézben vittem. Menetrend szerint érkezett a szerelvény a kis település állomására. Alig negyedóra múlva pedig már ki is értem a falu határába. Az elmúlt napok esőzései után kemény fagyok jöttek, ez meglátszott a földút kisebb-nagyobb befagyott tócsáin is. Jól megjegyeztem őket, este a sötétben visszafelé jó lesz kikerülni őket.