2017. november 25., szombat

Klösz, Budapest fotográfusa

A felújítás kezdetéről szóló poszt utolsó fotója a Klösz emléktáblát ábrázolja. Ez lenne a második dolog, amelyről szeretnék bővebben írni.

A Ferenciek tere és a Hatvani (Kossuth Lajos utca), 1890 körül

2017. november 22., szerda

Dózsa pannó

Az előző bejegyzésből két elemet szeretnék a következőkben kiemelni és bővebben bemutatni. Ahogy korábban említettem az M3-as metróvonal műalkotásokban rendkívül gazdag. Azt hiszem a kiállító művészek sorából az egyik leghíresebb Szász Endre. A mester alkotása a Dózsa című kerámiakompozíció a Dózsa György úti metrómegállóban.


2017. november 8., szerda

Elkezdődött az M3 metrófelújítás

Hosszú várakozás után november 4-én, szombaton elkezdődött végre a főváros egyik fő közlekedési ütőerének a felújítása. Az 1976 óta üzemelő M3-as metróvonalon naponta több mint félmillió ember közlekedik. Csúcsidőszakban óránként közel 14000 utast regisztráltak, ennek ellenére mégis nagyon mostohán kezelték eddig ezt a vonalat. Az elmúlt három évtizedben nem végeztek rajta felújítást. A sorozatos technikai problémák, leállások hatására végül csak elkezdődött a rekonstrukció. Több szakaszban újul majd meg a teljes vonal, várhatóan három év alatt. Az első ütem az Újpest és a Lehel tér közti szakaszt foglalja magába. A metró pótlását buszokkal oldják meg, melyek 45 másodpercenként indulnak.


2017. november 5., vasárnap

Irány Kurityán!

"Lehet egy kérdéssel több?" Valamikor a 70-es, 80-as években ezzel a címmel futott egy vetélkedőműsor a tévében, Egri János vezetésével. Ezt a főcímet meglovagolva most én is megkérdezem, hogy lehet egy kolostorrommal több?
Szuhakállóban voltunk és egy átpilledt nyári nap késő délutánján éppen arról beszélgettünk, hogy azért csak kellene valami értelmeset is csinálnunk. Ekkor jutott eszembe a kurityáni klastrom. Gyerekkoromban csak így neveztük, persze ma már tudom, hogy a pontos neve Keresztelő Szent János kolostor. Az az igazság, hogy nagyjából a bevezetőben említett műsor éveiben voltam utoljára a romoknál. Egy biciklitúra során fedeztük fel a környéket. Felvillanó emlékképeim voltak csupán. Sokat tekertünk. Úttalan-utakon. Patak vizét szántotta a kerék. Az erdő mélyén növényekkel sűrűn benőtt romos falak. A magyar Angkor.