2013. augusztus 31., szombat

Újpesti Élet-képek 2013

Következzen egy rövid poszt, dokumentációs céllal. Tavasszal ismét meghirdetésre került az Újpesti Élet-képek fotópályázat.


Idén ismét nyolc fotót küldtem be, melyből egy lett döntős és kiállításra került. Az eredményhirdetésre augusztus 29-én került sor az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban. A kiállítást Wintermantel Zsolt polgármester nyitotta meg. 


A köszöntő után Várai Mihály elnök, az Újpesti Napló fotóriportere vette át a szót és tolmácsolta a szakmai zsűri véleményét a résztvevők felé. A zsűri másik két tagja Vajda János természetfotós és Sopronyi Gyula fotós volt.


A köszöntő és az értékelés után került sor az eredményhirdetésre. A díjakat Újpest polgármestere adta át a nyerteseknek, akiknek ezúton is gratulálok. Az én kiállított fotóm az "Újpesti karácsony" címet kapta. Nagyon erős tükröződés miatt fotóztam oldalról a kiállított képemet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése