2015. október 18., vasárnap

Megtámadtak!

Azt hiszem itt a blogon még nem említettem, hogy az utolsó kirándulásom során - a Szépvölgyi-dűlő közelében - találtam egy kulcsot. Hazahoztam és a fotóját felraktam a Facebook oldalamra bízva abban, hogy esetleg megtalálom a tulajdonosát. Eddig nem jelentkezett érte senki. Ma a környéken jártam és visszavittem a kulcsot arra a helyre ahol találtam. Spárgával felkötöttem egy ágra, jól láthatóan.


Sokat változott az erdő képe az elmúlt egy hét alatt. A lombok már színesebbek, készülődik a természet a téli álomra.




És akkor a támadásról. Ma Óbudán is volt dolgom, ahová autóval érkeztem. Miután leparkoltam arra lettem figyelmes, hogy egy dolmányos varjú erőteljesen csipkedi a jobb hátsó gumimat. Ez azért mégsem járja! Egy erősebb dobbantással és tapssal megriasztottam a madarat. Talán két-három méterrel röppent odébb, miközben folyton szemmel tartott. Ezt a távolságot mindketten elfogadhatónak tartottuk. Ezen a héten olvastam egy hírt, hogy a III. kerület is bevezette a fizetős parkolást október 1-től. Gondoltam a közeli parkolóórán megnézem a fizetéssel kapcsolatos információkat, mivel elég sűrűn megfordulok a környéken. Miután elolvastam, indultam volna a dolgomra és ekkor ért a támadás! Úgy látszik a varjú nagyon szívére vehette, hogy megzavartam. Gyorsan szárnyalva közeledett, nyílegyenesen a fejemnek tartva. Azonnal lehajoltam és elsüvített a fejem felett. Szerencsére nem fordult vissza. Nem tudom mi történt volna, ha nem hajolok le időben. Óhatatlanul is Hitchcock Madarak című alkotása jutott az eszembe.


Azt tudtam, hogy a varjak okosak, de azt nem, hogy bosszúállóak vagy támadó hajlamúak. Végül még egy érdekesség ezzel a madárral kapcsolatban. A feleségem mesélte a napokban. Villamosra várakozott és közben egy dolmányosra figyelt fel. A madár talált egy fél zsemlét. Megfogta a csőrével és benyomta két sín közé. Az így "rögzített" zsemléből már kényelmesen tudott csipegetni. Aztán jött a villamos, éppen azon a sínen. A varjú érzékelte a közeledő veszélyt. A csőrébe fogta ismét a zsemlét és elröppent vele.
A mai esetnek köszönhetően ismét tanultam valamit...

16 megjegyzés:

  1. Kész krimi, s nagyon jól alkalmazkodik az állatvilág.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban nagyon alkalmazkodóak, nap mint nap szembesülhetünk velük. A varjak, a szarkák, a verebek, a galambok és a külvárosi részen időközönként már a nagyobb testű emlősök is alkalmazkodnak és látogatják a várost.

      Törlés
  2. Sejtettem, hogy valami hasonló történetet hozol megtámadás cimszó alatt. :-)
    Nagyon okos madarak a varjak, sokat olvastam már erről és én is gyakran figyelem - főleg most ősszel - ahogy a diót feltörik és megeszik. Olyan pontosan és célzottan dobják az úttestre a diót a magasból, hogy nekik már csak az összetört héjakból a dióbelet kell kicsipegetni.
    Több videó is van fenn a neten. érdemes megnézni őket! (Egy pl.: https://www.youtube.com/watch?v=5matCZ_XKd8)
    A támadás ellened, ne vedd személyesnek - ugyanakkor nem elhanyagolható - védte a területét/párját/fiát. Van rá magyarázat.
    Nagyon szépek az őszi színek a fotóidon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a linket, ezt még nem láttam. Egészen elképesztő, nem? Ahogy próbálkozik és forgatja. Bámulatos! A támadó példány teljesen egyedül volt és persze megértem az ösztöneit, de tényleg nem tudom, hogy mi történt volna ha nem sikerül időben lehajolnom. Nem lett volna kellemes egy csőr-halánték találkozó :( Vagy ha netán visszafordul... Így utólag persze már csak érdekes kaland marad békés végkifejlettel :)

      Törlés
  3. Durva... A szomszédom mesélte, egy dió "véletlenül" akkor pottyant elé a háza előtti fáról, amikor elindult otthonról. Felnézett, egy varjú tekintetével találkozott a szeme. A varjú nem moccant. A szomszéd feltörte a diót, és otthagyta, aztán amikor hazafelé ment, a dió már nem volt ott... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy nem bírt elsőre a dióval és így próbált segítséget kérni? Megnézted esetleg a Kavics által linkelt videót? Érdemes rákattintani!

      Törlés
  4. Gyönyörű őszi színek az erdőben. Ott túlélte a támadást varjak és várhatóan nem is akar. Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
  5. Unas estupendas imágenes..un saludo desde Murcia...muy bonitas...

    VálaszTörlés
  6. Unas estupendas imágenes..un saludo desde Murcia...muy bonitas...

    VálaszTörlés