2015. október 8., csütörtök

Őszköszöntő séta

Az elmúlt hétvégén pazar időjárással örvendeztetett meg minket az ősz. Szombaton egy kedves családi eseményt ünnepeltünk meg, hamar elszaladt az egész nap. A vasárnap délutánom viszont szabad volt, így ismét elindultam a Hármashatár-hegyre. Szeretem ezt a hegyet és nem utolsó sorban ez van hozzánk legközelebb. Igaz a közelség is egy relatív dolog. Általában egy óra alatt érek fel a Fenyőgyöngyéhez, ahonnan aztán több ösvény közül is választhatok. Most a Határnyerget tűztem ki elsődleges célként. A kék jelzésű ösvényen indultam el, majd váltottam a zöld körútra. Hamar elértem ismét a tisztást, ahonnan szép a rálátás az ORFK toronyra. Nyáron már töltöttem fel egy innen készült fotót. Mostanra már eltűnt a sok mezei virág.


Ahogy egy kicsit magasabbra jutottam az emelkedő ösvényen megláttam az első, igaz még kissé visszafogottan sárguló lombokat is. Elkezdte a téli álomra való készülődését a természet.


A terep első szakasza könnyen járható, kellemes emelkedők és lejtők jellemzik a nyereghez vezető utat. A fotón látható jelet kell követni.


A balomon, a bokrok felett egy szélben csapkodó szélzsák tűnt fel. Picivel odébb aztán előtűnt a takarásból a Hármashatár-hegyi repülőtér is, sajnos erős ellenfényben.


Nincs már innen messze a földút kanyarulata, ahonnan megkezdem a "csúcstámadást". Gyönyörű volt az előttem elterülő táj.


A nyereghez vezető út innen már az erdőben, lombok takarásában kanyargott tovább. Persze itt volt fotótéma bőven. Hol egy mohás...


... hol egy taplókkal borított fatörzs.


Aztán csak feljebb és feljebb, míg végül nincs tovább. Felértem a csúcsra. Sokan választották délutáni programként a nyereg megmászását. Itt egy népes család majszolta a jól megérdemelt délutáni uzsonnát, ott ketten éppen angolt gyakoroltak. Néhány fiatal mini kutyákkal jött fel a hegyre, szép számmal készült selfi a kis házi kedvencekkel. A siklóernyősök ugratóján egy fiatal pár üldögélt.


A falevelek takarásából ismét előtűnt az ORFK torony.


Innen nézve már a repülőtérből is jóval nagyobb részt beláthattam.

8 megjegyzés:

  1. beautiful place to hike and look over the terrain!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yes, it was a very good excursion. Thank you

      Törlés
  2. This was worth the walk. A pity the light was a bit flat but still a good view.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yes, unfortunately light wasn't too ideal and these photos are suitable for documentary purposes only. But I very enjoyed this excursion :)

      Törlés
  3. Boa tarde, desfrutar de um ambiente onde a natureza é que manda, é um privilegio, as fotos são excelentes.
    AG

    VálaszTörlés
  4. Good walk friend. The view from above is spectacular !!
    Beautiful contrasts.
    Good weekend ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks so much Laura. I'm glad if you liked this post and photos.

      Törlés