2021. április 21., szerda

Kolodko nyomában - Veszprém

Tavaly júliusban örömmel olvastuk a hírt, miszerint egy újabb Kolodko miniszobor került felállításra, ezúttal Veszprémben. Később további részleteket is megtudhattunk a médiából, miszerint egy helyi szállítmányozási cég összesen három miniszobrot rendelt meg Kolodko Mihály szobrászművésztől. Augusztusban felállításra került a második alkotás is. Ekkor kezdtünk el magunkban drukkolni, hogy a harmadik szobor is elkészüljön a szeptemberi szabadságunk idejére. Sikerült! Nagyon kedveljük a Kolodko szobrokat, sokakhoz hasonlóan mi is igyekszünk ezeket megkeresni és lefotózni. Így természetesen bekerült egy veszprémi kirándulás is a programjaink közé.


Ödönt, az utcazenészt a Kossuth Lajos utcában találtuk meg. Egy bőröndön ülve, háttal a napfénynek fogadott minket.



A város ezen része ad otthont az Utcazene Fesztiválnak valamint számos egyéb zenei eseményeknek. Ez az alkotás a zenét és annak sokszínűségét hivatott ünnepelni.


Innen a vár irányába sétáltunk tovább. A Hősök Kapujának bal oldali, árnyékos pillérének a tövében pillantottuk meg Ernőt, az őrt.



Ez a kis szobor a viharos, történelmi eseményeknek állít emléket, valamint a Szent Koronának, melyet a II. világháborúban a német megszállás után egy ideig Veszprémben őriztek.


Ernő a koronaőrök díszegyenruhájában feszít, lábánál egy kis ládával, mely minden bizonnyal a koronát rejti.



Folytattuk a sétánkat, a Margit-romok irányába indultunk tovább. Szeretjük ezeket a "felfedező" sétákat. Ez egy kis verseny, hogy ki veszi hamarabb észre az apró alkotásokat. Talán mondanom sem kell, hogy a feleségem áll nyerésre. Leonórára és az oroszlánra is Ő talált rá hamarabb. Az egyik kis híd korlátján kapott helyet az alkotás.
 

A művésznek több királyi dolgot kellett összegyúrnia egy alkotásba. Veszprém, a Királynék városa. Árpád-házi Szent Margit. Ezekre utal a kislány alakja. A Veszprémi Állatkert - erre utal az oroszlán, az állatok királya.



A fentieken túl talán már a múlt és a jelen összefonódását is láthattuk? Történelmi helyen álltunk. A Margit-romok valamint a vár közelében, de a kislány már a jelent tartotta a kezében. Mi úgy láttuk, hogy egy mobiltelefon képében...



A következő bejegyzésben mutatok még néhány fotót, melyek a veszprémi sétánk során készültek.

2 megjegyzés:

  1. Pár évvel ezelőtt sokszor jártam Veszprémben. Akkor még nem voltak ott az írásod szerint ezek a szobrok. Sajnálom, mert megkerestem volna őket.
    Köszönöm a tájékoztatást róluk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen tavaly került felállításra mindhárom. Ha legközelebb a városban jársz érdemes lesz megkeresni őket :) Szívesen!

      Törlés