2018. december 8., szombat

Makói görögkatolikus templom

Délre harangoztak éppen amikor befejeztük a sétát a tanösvényen. Ekkor jutott eszembe, hogy Makón is van egy görögkatolikus templom. Időnk még volt bőven, így gondoltuk megnézzük. Ilyen esetben is hasznos társ az okostelefon, pár perc múlva már úton is voltunk a kinézett címre. Beértünk a városközpontba, de a kívánt útvonalon valamilyen ideiglenes lezárás miatt nem tudtunk továbbhaladni. A többi lehetőség pedig vagy egyirányú volt vagy éppen az ellenkező irányba vezetett. A GPS pedig folyamatosan a lezárt útvonalra akart visszavezetni minket. Végül a helyiektől próbáltunk útbaigazítást kérni. Mint kiderült nekik is gondot okozott ez a lezárás, mert csak a harmadik embertől (a postástól) kaptunk pontos útbaigazítást. Végül egy nagy kerülővel csak megérkeztünk a templomhoz.


A templomkert kapuja zárva volt, ezért felhívtam Bíró István parókust. Első csengés után fogadta a hívásomat és miután röviden elmondtam, hogy kik vagyunk és miért hívtuk, azonnal mondta, hogy küldi a "titkárnőit". Nem nagyon értettük, csak amikor feltűnt a felesége és a kislánya akkor értettük meg a humoros jelzőt. Ők nyitották ki nekünk a templomot, majd pár perc múlva megérkezett István is és utána már az Ő vezetése alatt nézhettük meg a templomot.


Az 1740-es években a  török hódoltság utáni újjáépítés során Sztaniszlavics Miklós csanádi püspök, földesúr telepített nagyobb számú, többnyire rutén ajkú görögkatolikusokat a városba. A betelepített emberek Bereg, Bihar, Szatmár, Szabolcs és Ung vármegyékből érkeztek, akik nem sokkal a letelepülés után engedélyt kértek egy templom építésére. 1745-ben készült el az első, vályogból épült templom.

   
1776-ban kezdődött el a jelenleg is álló kőtemplom építése, mely Mária Terézia anyagi támogatásával 1778 októberére készült el. Érdekes, hogy a felszentelése csak később, 1786-ban történt meg az Istenszülő oltalma tiszteletére.

  

Az egész diadalívet kitöltő rokokó ikonosztázionja valamikor a XVIII. század végén készülhetett el, mely sokáig a templom egyetlen dísze volt. 



A késő barokk stílusú templom teljes belső festését Gróh István tervei szerint Torma Imre, helyi festő készítette.



A templom padjai copf stílusúak.


A falfestéseken sajnos már erősen meglátszik az idő vasfoga.



A templom egyik kiemelt ereklyéje egy kis kereszt. 1794-ben, e templomban keresztelték meg a város szülöttét Erdélyi Vazúlt, aki később nagyváradi görögkatolikus püspök lett. 


Hálából ajándékozta ezt a kis keresztet a templomnak, 1844-ben. Az ezüst keret puszpáng fából készült faragásokat foglal magába.  
Elrepült az idő, Bő másfél órát beszélgettünk Istvánnal a templomról, a teendőkről valamint a helyi dolgokról. Nagyon kellemes és hasznos volt, ezúton is köszönjük!

1 megjegyzés: